Március számomra Boldogasszony hónapja, mivel 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. E nap a fák oltásának és szemzésének alkalma. Gyümölcsoltó Boldogasszony hozza haza az énekesmadarakat, Gyimesben pedig úgy tartják, hogy ekkor veti föl magát először a hal a vízből.
Március számomra Boldogasszony hónapja, mivel 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Ezen a napon valójában az angyali üdvözletet ünnepeljük. Gábriel arkangyal ezen a napon meglátogatta Szűz Máriát s jelentette neki, hogy őt választotta a Jóisten arra, hogy Fiának édesanyja legyen.
E nap a fák oltásának és szemzésének alkalma. Gyümölcsoltó Boldogasszony hozza haza az énekesmadarakat, Gyimesben pedig úgy tartják, hogy ekkor veti föl magát először a hal a vízből.
Tehát sok mindenre alkalmas ez a nap, lehet imádkozni, kertészkedni,horgászni, és akinek kedve támad foglalatoskodhat akár a gyógynövényeivel is.
Mi is az a Boldogasszony tenyere? Egy gyógynövény.
És hogy fitoterapeutaként hol kellett rájönnöm létezésére? Prágában. Ősszel Prágában töltöttem egy szép hétvégét, ahol utolsó nap ellátogattam a helyi botanikus kertbe. Szívesen töltöm azzal a szabadidőmet, hogy új – számomra ismeretlen – növényeket fedezzek fel. Külön ágyásban ráleltem a fűszer-és gyógynövényekre, ahol a sok ismert nevű-és kinézetű között rábukkantam egy ÚJRA, egy ISMERETLENRE. Csak latin név állt rendelkezésemre: “Balsamita major”. Levelét megdörzsölve, majd megszagolva amolyan frissítő, balzsamos, mentás citromillatot árasztott magából. Lefotóztuk, majd Verőcére hazaérve elkezdődött a kutatómunka, melynek eredményeképp kiderült:
Chrysanthemum balsamite, Tanacetum balsamita, azaz Boldogasszony tenyere ez a növény.
A régiségben a szülés megkönnyítésére használták, manapság levelének forrázatát megfázásra, hurutos megbetegedésekre, de akár gyomorrontásra is ihatjuk. Ajánlják rovarcsípésre is. Levelének forrázata a fejbőrre kenve haj- és bőrápoló.
Boldogasszony tenyere (Chrysanthemum balsamite, Tanacetum balsamita) – Fotó: Bernáth György |
Sárga virága nyárutón nyílik, félgömb alakú sátorvirágzata jelentéktelen. Halványzöld szára rostos, hengeres bordás vagy lapított. Gyökere kúszó gyöktörzsből ered.
Levelei szárítás után is jól megmaradnak. Ezért szekrényben ? levendulával vagy más illatos növénnyel együtt ? kis zsákocskába varrva kellemes illatot áraszt. Távol tartja a bogarakat, különösen jó hangyák ellen.
Levelét erős íze miatt csak kis mennyiségben használjuk. Finomra vágott levelét sárgarépalevesbe, salátákba, baromfitöltelékekbe, vadpecsenyékhez, illetve gyümölcstortákba ajánlom. Borsóra, újkrumplira olvasztott vajjal keverve öntsük.
Boldogasszony tenyere (Chrysanthemum balsamite, Tanacetum balsamita) – Sárga virága nyárutón nyílik |
Könnyen termeszthető napos, jó vízelvezetésű, száraz, tápdús talajon. Tavasszal vagy ősszel tőosztással ültethető. Cserépben is nevelhető.
Már csak egy kérdésem maradt: HOL SZEREZZEM BE? A botanikus kertből mégsem hozattam haza egy tövet…Ha valaki a cikk alapján felismeri a növényt, és rájön, hogy nála otthon kaszálni lehet, kérem szóljon. A gyógynövény-csere megbeszélhető…
Szép tavaszt és szép napot március 25-ére, akárhogy töltik is.
www.vilag-virag.hu
Kapcsolódó:
– Őszi egészségvédő tea
– Tökmag és tökmagolaj