Duna-parti hempergő

0
1117

kmdp005Órákon át keresgéltem, s csak nem leltem nyomára ? pedig minden létező fórumot, honlapot végigböngésztem, de hiába. Végül ez a két eladásra váró képeslap maradt, amin a kismarosi Duna-part egy szakasza megtekinthető, még azon állapotában, amikor nem volt megemelve a part.

Órákon át keresgéltem, s csak nem leltem nyomára ? pedig minden létező fórumot, honlapot végigböngésztem, de hiába. Végül ez a két eladásra váró képeslap maradt, amin a kismarosi Duna-part egy szakasza megtekinthető, még azon állapotában, amikor nem volt megemelve a part.

Úgy tűnik, a parti sáv különös jellegzetessége csupán a szemközti hegyek vonulata, a dombok látképe. Meg persze a hömpölygő Duna. Magát a partot nemigen látni: fák, bokrok és a víz tölti ki a teret.

kmdp002
Régi képeslapokon Kismaros. A Fő útca és a Duna-part – Forrás: post-card.hu

Ez így is van rendjén, hacsak nem gondolunk a fürdőzőkre, a pihenni vágyókra, akik egy talpalatnyi homokos vagy kavicsos partnak is nagyon tudnak örülni. Nemigen lehetett már régebben sem vetekedni a verőcei (1965 előtt nógrádverőcei, majd 1974 és 1990 között verőcemarosi) és nagymarosi fövenyes-homokos parttal, de mégis ide tartozott. Ide jártak le a gyerekek a nagyapjukkal úszni, kavicsot dobálni, a fák árnyékában hemperegni kockás plédeken? Klottgatyás családi fotók bizonyára szép számmal lapulnak a családi albumokban?

kmdp013
A Kismaros és Nagymaros közötti fövenyes-homokos part – Fotók: Lászlóffy András
kmdp014

Volt itt minden. Manapság multifunkcionális partról beszélhetnénk.

Bár a beton lejárót körülbelül 20, a támfalat körülbelül 40 éve megépítették, az 50-es, 60-as, 70-es években is valahogy úgy nézhetett ki egy hétvége a parton, mint ahogy Andresz Zsuzsi néni visszaemlékszik a gyermekkori, fiatalkori Duna-partra és környékére. Kicsit időzzünk itt, képzeljük el a környező réteket, az ártéri tájat, s szippantsunk bele a nyári levegőbe:

?Gyerekkorunkban nyáron az egyetlen vasárnapi szórakozás volt, hogy családostól lementünk a Dunára. A férfiak kártyáztak, fociztak, az asszonyok beszélgettek és vigyázták a gyerekeket. Mi az iszapos meredek partot fellocsoltuk és remek csúszdát csináltunk, és egymástól megtanultunk úszni is. Itt mosták ki a rongyszőnyegeket, és fürösztötték a libákat, hogy kopasztás előtt tiszta legyen a tolluk. A lovas kocsik – rajtuk a standerral (dézsával – a szerk.) – nyáron gyakran megfordultak, mert vizet vittek a szőlőkbe a permetezéshez.

kmdp001
Kismarosi látkép a Duna felől, a régi Duna-part és a Fő utca – Forrás: post-card.hu

A kaszálók rendben voltak tartva, rendszeresen kaszálva, szárítva, összegyűjtve az illatos széna, a kis boglyákon jókat lehetett hancúrozni. Nyáron a margaréták, harangvirágok, ősszel a kikerics lepte el a rétet, az árokban nyílt a sárgaliliom és a tőzike, és a békák esti zenéje felhallatszott a faluig. Mi fiatalok esténként a Duna partján sétálgattunk, hallgattuk a békazenét…?

Mi történik mostanság a Duna-parttal? Rövid kitekintő az elmúlt néhány évre

2001-ben sikerült a Teleháznak sikeres pályázatok segítségével tereprendezni, nem volt kis feladat, hiszen óriási gyökerek, hepehupás talaj és sok helyütt sitt várt eltávolításra, illetve egyengetésre. Jöttek a munkagépek és a falu közreműködésével nagyon szép lett a Duna-part. A falu apraja-nagyja ott volt a két napos munkánál. Családok jöttek: a Nyugdíjas klub, a Teleházasok, a Magosfások. Igazi önkéntes paradicsom. Hintákat, padokat sikerült venni, elkészült a homokozó.

4 2
Óriási gyökerek, hepehupás talaj – Fotó: Bán Mariann
A kismarosi önkéntesek csapatával – Fotó: Bán Mariann

Az árvíz aztán tett róla, hogy ne maradjon meg minden, de azért azóta sokkal szebb a part.

kmdp005
kmdp004
A felújított kismarosi Duna-part és játszótér – Fotók: Bán Mariann

Idén talán megússzuk árvíz nélkül. Ennek nem csak a Duna-parton élők örülhetnek, hanem azok is, akik rendszeresen h
asználják a főbb közlekedési útvonalakat és nem kell a 12-es út lezárása miatt Verőcénél Magyarkút irányába a 2/A-n át kerülni, ha pont Vác felé van dolguk. Persze a közlekedés csak egy problémaforrás.

kmdp006
A 12-es főút Verőcén a 2006-os rekord méretű dunai árvíz idején – Fotó: Dunakanyar.hu

Ha humoros cikket írnék, itt jegyezném meg, hogy be kell spájzolni kenuból, és a bevásárlószatyrot betehetjük az evezők mellé. Adott esetben a part menti lakóknak évente akár többször is meg kell küzdeni az árvíz valódi veszélyeivel: ha jön az ár, menteni kell a menthetőt ? mindent, ami mozdítható, fel az emeletre, padlásra. Károk természetesen mindig vannak ? és most nem feltétlenül az ingatlanokra gondolok ? a természet is mindig megsínyli az áradásokat, viszont hamar regenerálódik.

Sokan emlékszünk talán az utóbbi évek árvizeire. Az alábbi fotók segítségével láthatjuk, minek is van kitéve egy Duna-parti játszótér:

kmdp008
kmdp007
A megáradt Duna a kismarosi parton 2005. március 22-én – Fotók: Kovács Gabriella
arviz2010kismaros06-050311_f-neubauerrudolfne
A 2010-es dunai árvíz védekezési munkái Kismaroson, a Duna utcában – Fotó: Neubauer Rudolfné. További képek a galériában
dunapart2_2011_jan_foto_Aradi_Szilveszter
Az elárasztott játszótér 2011 januárjában – Fotó: Aradi Szilveszter További képek a galériában

Elkélne ismét egy közös megmozdulás ? kicsit az elmúlt pár év árvizeinek nyomait rendbe szedni. Tavasztól őszig rengeteg család fordul meg a parton és sajnos a hintán és a tűzrakó helyen kívül csupán egy-két pad maradt a 2001-es megmozdulásból. Remélhetőleg ha lesz újabb megmozdulás a Duna-part rendbetételéért, Kismaros apraja-nagyja ismét ráérez a közösségi megmozdulás ízére…

kmdp010
A kismarosi Duna-part 2013 elején – Fotók: Kovács Gabriella
kmdp011
kmdp012
kmdp009
Fagyökerek a kismarosi Duna-parton 2012 őszén – Fotók: Kovács Gabriella

Kovács Gabriella


Köszönjük Lászlóffy András káprázatos fotóit, melyeket a cikk megjelenése után rendelkezésünkre bocsátott, így gazdagabbá tehettük illusztrációival írásunkat.

Kapcsolódó:
Képgaléria – Árvíz Kismaroson 2010 júniusában
Képek a 2011-es áradó Dunáról
Málna Fesztivál, Filmklub, netezés – mi a közös bennük?
Árvíz, 2006 április – képgaléria a Dunakanyar oldalán
Lászlóffy András Facebook galériája