Az idei költészet napjára kedves hegylakó barátunk – Győrffy Ákos – versét ajánljuk, mellé pedig a Bajdázó együttes – melyben Ákos basszusozik – hasonló hangulatú zenéjét. Fogyasszátok egészséggel, és szeressétek a verseket!
Az idei költészet napjára kedves hegylakó barátunk – Győrffy Ákos – versét ajánljuk, mellé pedig a Bajdázó együttes – melyben Ákos basszusozik – hasonló hangulatú zenéjét. Fogyasszátok egészséggel, és szeressétek a verseket!
Középkor
Átvágok a novemberi erdősávon.
Az avar a mélyedésekben térdig ér.
Néha megállok, körülnézek. A fák
közötti üres terekbe nézek, amelyek
mégsem üresek. A fák közötti üres
tereket nevezem erdőnek talán.
Zsebemben pipa, gyufa, kés, néhány
szem dió. Erősen fúj a szél, hollók
keringenek nagy magasságban.
Pocsolyák rezzenetlen tekintetével
sokáig nézek farkasszemet.
A gondolkodás visszahúzódik
valahová, néhány szó csak, ami
felbukkan a tudat peremén, mint
az avarból épp csak kilátszó
gombakalapok.
Szerelem, imakönyv, gerenda.
Például három ilyen szó.
A nap a hátam mögül, ferdén süt
be a fák közé, az árnyékom
olyan hosszú, hogy nem látom, hol ér
véget. Nem érek véget, erre
gondolok, és hosszú ideig ez az
utolsó gondolat, amire vissza
tudok emlékezni. Késő délután
lehet.
Kapcsolódó:
– Győrffy Ákos kapta a 2013-as Mészöly Miklós-díjat
