A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a Duna bal partján mától, azaz június 14-től járható lesz a 12-es út Verőcénél, valamint megnyitják a forgalom számára a 2-es főút dunakeszi szakaszát a 14-es és 17-es kilométer között, a 7,5 tonnás súlykorlátozás azonban egyelőre életben marad.

Ezzel egy időben megindul a közlekedés a 2-es főút váci szakaszán a 33-as kiométernél is, ahol korábban korlátozás volt érvényben fél kilométer hosszan.
Csak a védvonal bontása után lesz járható a 2-es út Sződligetnél, valamint a 12-es út Nagymarosnál.
Csütörtökön, június 13-án már teljes szélességében lehetett közlekedni az Ipolydamásd és Letkés közötti részen.
A Duna jobb partján is javul a közlekedési helyzet. Szintén péntektől, június 14-től adják át a forgalomnak Tahitótfaluban a váci révhez vezető utat, valamint újra megközelíthető lesz Leányfalun a pócsmegyeri révhez vezető út.
Előreláthatólag hétfőtől, június 17-től lehet majd közlekedni a 11-es út 42-es és 44-es kilométer közötti szakaszán Visegrádon.
A Kisorosziba vezető 1113-as út még víz alatt van.
Kapcsolódó:
– 2013 Dunai árvíz – cikk gyűjtemény