A Kismaroson árvíz után megrekedő vízzel kapcsolatos probléma miatt az alábbi levelet megküldtük a lent felsorolt hatóságoknak. Mellékelve az érintett lakók aláírásai (akiket utol értünk) és az Önkormányzat által kiadott felhívás is, melyben a víz fertőzésveszélyére figyelmeztetnek.
A Kismaroson árvíz után megrekedő vízzel kapcsolatos probléma miatt az alábbi levelet megküldtük a lent felsorolt hatóságoknak. Mellékelve az érintett lakók aláírásai (akiket utol értünk) és az Önkormányzat által kiadott felhívás is, melyben a víz fertőzésveszélyére figyelmeztetnek.
Tisztelt XY!
A 2013. évi dunai árvíz levonulását követően, ismételten azt tapasztaltuk, hogy Kismaros község Önkormányzata nem rendelkezik megfelelő eszközökkel és erőforrásokkal az árvíz előtti állapotok visszaállításához.
A falu fő utcájának egy része alatt (Kossuth Lajos utca Duna utca és a Nagymaros felé eső faluvég közötti szakasza) az árvíz levonulását követően is jelentős (közel 1 000 000 m3) mennyiségű fertőzött víz áll, mely magában hordozza különböző fertőző betegségek (pl. lépfene) lehetőségét. A pangó, döglött halakkal, békákkal és egyéb kisebb állattetemekkel teli víz azon túl, hogy büdös, közegészségügyileg, állategészségügyileg is veszélyes.
A faluban – azért hogy a Dunához közelebb eső lakott területeket védjék – , minden árvízkor megnyitják a gáton lévő elavult, korszerűtlen, kis áteresztő képességű zsilipet, ezzel a Kossuth utca fent leírt szakasza alatti megművelt szántóföldekre és gyümölcsösökre vezetik a vizet. A zsilip műszaki állapota miatt azonban, ezzel csak annyit érnek el, hogy a nagyobb vízmennyiség megérkezése előtt a házaink alatt lévő szántóföldek 30-40 cm magasságban víz alá kerülnek. Amikor azonban az árhullám megérkezik, s a Duna vízszintje jelentős mértékben megemelkedik, a víz a medertől nem messze húzódó gátat (biciklis utat) átlépi, s így a Dunától távol álló házaink udvarait, pincéit is elönti a víz. Azonban az árvíz levonulását követően az udvarainkból csak részben lehúzódó, a kertek alatt és a gát között megrekedő vízzel senki sem foglalkozik. A gát zsilipje alulméretezett, elöregedett, alkalmatlan arra, hogy azon keresztül a víz visszafolyhasson a Dunába. A poshadt, szúnyogkeltető víz a gyümölcsfáink között, a gyerekek játszó területein pang, bűzölög több hónapon keresztül. Ezen kívül ide járnak inni a közeli helyekről a vad- és kóbor állatok, amivel fertőzésveszélynek teszik ki magukat és a többi állatot is.
A korábbi árvizek (2002, 2006, 2010) után hónapokig állt kertjeink alatt a víz, még az augusztusi hónapokban sem tudtunk az udvarainkba kimenni a szúnyogoktól, s hetekkel később is iszapos posvány volt a kertjeink alatt. A helyi önkormányzatot minden évben kértük, hogy valamilyen módon szivattyúztassa vissza a Dunába a vizet, hogy a talaj öntisztulása megkezdődhessen, azonban anyagi forráshiányra hivatkozva nem kaptunk segítséget. A szúnyogok irtása is eredménytelen volt, mértéktelenül szaporodtak az élősködő rovarok. Tudjuk, hogy az utcánk érintett szakasza a falunak csak egy kisebb részét képezi ugyanakkor, ha gyermekeink, unokáink, vagy saját magunk megbetegszünk az alattunk pangó, fertőzött víztől, az a falu egészére is kihat.
Az idei rekord mennyiségű víz miatt kérjük, hogy a kismarosi önkormányzattal együttműködve intézkedni szíveskedjenek. A kertjeink alatt megrekedt víz a területről kiszivattyúzásra , vagy valamilyen módon elvezetésre kerüljön haladéktalanul, mivel a Duna már visszatért a medrébe és a kertjeinkben még mindig 2, helyenként 3 méteres vízoszlop áll. A területen a szúnyogirtást végezzék el, s amennyiben indokolt a talajt fertőtlenítsék.
Az árvízzel kapcsolatos híradásokból mi is értesültünk Áder János Köztársasági Elnök Úr azon kijelentéséről, hogy a jövőben fel kell készülni a nagyobb vízmennyiséggel bíró áradásokra. Ezért a fentieken túl kérjük abban való közreműködésüket (tervezésben, engedélyeztetésekben, esetleges pályázatokon való részvételhez szükséges feltételek megteremtésében ) is, hogy a Duna és a falu között húzódó, régi gát (biciklis út) magasítása, a gát és a zsilip korszerűsítése, esetleg új zsilip, zsilipek kialakítása is megtörténjen, mellyel nem csupán kertjeink, de a gát és a falu között húzódó természetes élővilág, valamint a Dunához közelebb épült házak védelme is biztosított lenne.
Segítő együttműködésükben bízva:
Tamás Cecília, Szépvölgyi Sándor
(és a mellékelt aláírók)
Levelünket megküldtük:
- Pest Megyei Kormányhivatal, Dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott
- Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság, Dr. Brandenburg Tamás
- Országos Tisztifőorvosi Hivatal
- Váci Járási Hivatal, Járási Népegészségügyi Intézete, Dr. Nagy Magdolna
- Dr. Demetrovics Pál állategészségügy
- Nagymaros önkormányzat, Dr. Horváth Béla Jegyző
- Kismarosi önkormányzat, Dr. Cseri Tibor Jegyző
- Szobi Járási Hivatal, Kempfné Dr. Dudás Hilda
- Harrach Péter országgyűlési képviselő
- Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
- Kisduna Újság
Kismaros, 2013. június 17.