Meg sem írt útleírás Hollandiáról, ahova el sem akartam utazni

0
250
Tengerparti vendéglők Hágában

Rendes körülmények között nem valószínű, hogy Hollandiába utaztam volna. Úgy véltem, ez az ország kívül esik az én beszűkült európaiságom határain. De az élet úgy alakult, hogy a lányom Hollandiába ment tanulni és most ott él.

Így hát oda kellett utaznom látogatóba, végül is nem a világ vége. Kerékpáros utazás nem jöhetett szóba, mert az hosszú időbe és sok euróba került volna.  Maradt a Wizzair Eindhovenbe tartó járata, mert az gyors és – online foglalással – olcsó is.

Gyanakodva méregettem a repülőtéren a kis “fapadost”, ahogy megszállják az utasok, harcolva az elsőségért és a jó helyekért, ám a gép könnyedén emelkedett, kiszakítva földhözragadtságomból, és hamar átszelte a föntről észrevehetetlen határokat. Leszállás után egyórás autózás következett a tökéletesen sík holland vidéken, majd megérkeztünk Goudába, egy jellegzetesen felföldi kisvárosba, amely hamarosan rabul ejtett. Megsejtettem valamit abból, mi lehet az, ami itt tudja marasztalni a messziről érkező, távoli országokban születetteket is.

[nggallery id=37]

De tartom magam ahhoz az elvhez, melyet kedvenc olvasmányomban, a Három ember kerékpáron című könyvben Jerome K. Jerome így fogalmaz meg: “…Végül nem írom le a tájakat sem. Nem lustaságból, hanem önuralomból. Nincs könnyebb dolog a tájleírásnál. És nincs nehezebb az elolvasásánál… Amiképpen a vászon és az ecset nem pótolhatja az elbeszélést, ugyanúgy a legjobb tájleírás is csak esetlen, közvetett módszer lehet ott, ahol látni kell…”

Horváth Tivadar