Leszámolás Dömösön

0
473

Népmese.

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy falu a Dunakanyarban, ahol az önkormányzat úgy döntött, hogy eltörli a parkolási díj fizetést, de a rendszert üzemeltető vállalkozó ezt nem vette tudomásul, és továbbra is pénzt szedett a parkolásért. Az önkormányzat válaszul tájékoztatót készített, amelyben felhívták a kirándulók figyelmét, hogy ha nem akarnak díjat fizetni, a szabályokat betartva Dömös területén bárhol megállhatnak. A tájékoztatót mindig valamelyik képviselő osztogatta hétvégente, most éppen az alpolgármester volt soros. És ekkor váratlan fordulat következett be:

Novák Lajos független polgármester beszámolója szerint a vállalkozó szóváltásba keveredett az alpolgármesterrel, majd ezután beült a kocsijába, megfordult, rálépett a gázra, és vitapartnerét olyan erővel gázolta el, hogy feje betörte a szélvédőt, és a lábai is megsérültek, a vele dolgozó önkormányzati alkalmazott pedig átrepült a motorháztetőn.

…A rendőrség szerint a járművet egy 59 éves férfi vezette. Az elgázoltakat kórházba vitték, az autóst pedig előállították az esztergomi rendőrkapitányságra. Az esetet térfigyelő kamera rögzítette, így emberölés kísérlete miatt indul eljárás…

Itt a vége fuss el véle!

 

[youtube url=”http://www.youtube.com/watch?v=dT9OyqV_4N4″]