A nagy találkozás

0
164

1

Kivételes nap volt. Már amennyiben az nem mindennapi, hogy novemberben ilyen ragyogón süssön a nap, a család önjáró legyen, és pont rám törjön a mehetnék… Régóta szét szerettem volna tekinteni a Verőce és Kismaros határán elterülő, igaz, közigazgatásilag Verőcéhez tartozó kaszálón, illetve az onnan elérhető Duna-parton.

Mindig átjár egyfajta égigérő öröm, ha nagy terekre tévedek – rétek, mezők, füves domboldalak és társaik…  Uzsgyi, szaladni egyet, meghemperegni a fűben (na jó, nem novemberben). Szoktam látni kutyáikat sétáltató-futtató gazdikat. Póráz le, és nincs megállás a vízig! Régebben tehenek legelésztek itt, de a csordát felszámolták, most évi két-három gépi kaszálás jár, és kész. A rétet szegélyező ártéri erdő óriásai szálanként is különleges látvánnyal bírnak, de távolról nézve is, mint a part védelmezői állnak, és várják sorsukat – némelyiken négyméteres magasságban még a nagy árvíz nyomai, másutt letört ágaik, mint megannyi végtag az agyagos sárban.

A fák között lejutottam a partra, ami lélegzetelállító panorámával fogadott. A találkozást lencsevégre kaptam – a Duna és a Morgó patak eggyé válása varázslatos. Sok helyen jártam az elmúlt években a környéken, de meg kell, hogy mondjam, tényleg elakadt a lélegzetem ettől a partszakasztól rétestől-mindenestől. Becsüljük meg – nagy kincs birtokában vagyunk.

Szöveg és fotók: Kovács Gabriella

 

A képekre kattintva külön is megjelenik az adott fotó!

345 8 6 927