Libbenő terítők a szélben. Pokol melege az aszfalton. Vác és Vidéke Verejtékezik – huszonkettedszer.
Hömpölygő, zsíros tömeg, bazár, színpad, mentősök, árusok mind a sereg része – támad a Vigalom. Vigadni valamikor pedig kell. A legjobban a kutya élvezi az egészet: PET palackos ide-oda dobálással üti el az időt. Bírja a hőséget. Más az árnyékba menekül, de nincs kímélet. A körhinta, dodzsem, céllövölde olcsó dekorját feledteti a gyerekek sikongatása, felnőttek kurjongatása. Koncertek folyamatosan, szomjasan kér még a nép.
Fekszenek a földön – totál brutál állapotban –, vagyis elterülnek, majd fetrengenek. A koncert zajlik keményen, egyre forróbb a mikrofon is. Egymásnak adják, akár a stafétabotot. Sok is lesz már, lazíts a tempón, az Istenért. Kösz. Szünet.
Nézem a terítőket, rakott szoknyákat, bekecseket. Házi szőtteseket kínáló erdélyi asszonyok, férfiak sora a parlament előttről átkerült korlátsor mentén. Reményeik, vágyaik bizonyára teljesülnek, hiszen évről-évre visszatérnek. Egymás közt valahogy így: „15 ezerér’ sokalta, aszongya nekem, túl nagy. Na ja. De ha 5 ezerér’ adom, nem nagy egyből, ugye.” Majd: „Tessék aranyoskám, ilyen szépet nem kap máshol.”
Libbenő terítők a szélben. Pokol melege az aszfalton. Vác és Vidéke Verejtékezik – huszonkettedszer.
Kovács Gabriella
Képgaléria, további képekkel:
