Létezik olyan, hogy geográfiai bonding. Nem pszichológiai fogalom, mégis van. Van egy elasztikus fonál, mely nem enged távolra mennem anélkül, hogy nem vágyódnék vissza. Ide. Pedig nem ide születtem, bejártam Tolnát, Baranyát. Mégis.
Itt vannak azok a sorsok, melyekkel összefonódik sajátom. Ideköltözők, mint én, ősi családok, több száz éve itt lakók, mind idegyökeredzünk. Múltunkat összemossa a jelen, jövőnket a jelen alakítja.
Itt vannak azok a fák, erdők, ligetek, rétek, mezők, árterek, folyók, tavak, patakok, melyek mind-mind, bár hangulatukban eltérők, mégis erőt adnak, hogy a napok ne szürkeségbe burkolva teljenek.
Itt vannak azok a tájak, melyek megbabonáznak, ámulatba ejtenek nap, mint nap. Elmenni mellettük könnyen el lehet, de kár értük. Tovaszálló pillanatok, melyek többé visszatérni sosem fognak.
Itt vannak azok az utcák, melyekbe befordulni gyönyörűség, hidacskák, melyek a múltat idézik, némelyik a jövőt. Két part között ívelnek – egyensúlyunkat, ha elveszítjük, vízbe esünk.
Itt vannak azok a házak, épületek, nyaralók útmentén, a völgyben, hegyoldalban, melyek a szívemhez nőttek egyszerűségükkel, egy-egy kedves részletükkel, homlokzattal, ablakkal, kapu ívével. Jó ránézni, ahogy a borostyán, vadszőlő a falra tapad szeretetteljesen.
Itt vannak a templomok, keresztek, szobrok, melyek átitatódtak sokunk imáival, sóhajával, könyörgésével, hálájával. Összekulcsolt kézzel remélni, hitben megingathatatlanul.
Két ember az utcán. Elnézem őket: őszbe fordul hajuk, egymásba karolnak. Szeretet. Fogócskáznak, incselkednek, nyelvet öltenek, mancsaikkal összevissza csápolnak. Az is szeretet. Másmilyen, de mégis.
Visszatérni mindig jó, bárhonnan is – bármerre járod utad, idevonzanak az ünnepek, a születések, a temetések, a gyermekek arca, az idősek keze remegése. Megbecsülni e kincseket, megőrizni, úgy hiszem, kötelességünk.
Kovács Gabriella fotói Kismarosról
Írásunk megjelenésekor az első kép a nagymarosi pincesort ábrázolta, mert véletlenül összekevertük a kismarosi pincesorral. Köszönjük Enikőnek a javítást! Erről a fotóról volt szó, és ez is nagyon szép utcarészlet, Nagymarost is szeretjük:
Kovács Gabriella
