Nagymaros – Selyemduna partján

0
498
Selyemhattyú.

Selyemhattyú.

Látom a nyaraló tulajok szinte riadt arcát, amint elsétálok, elbringázom mellettük – a kerítés túloldalán. Mindig a hintaágyak, nyugágyak, székek a gyepen. Kötelezően nappal szemben. Bepillantást nyerek nyugalmukba, családi életükbe, bulikba, grill partiba, babaaltatásba, sakkozásba, ruha teregetésébe. Mindenbe.

Horgászik a srác, egyszer csak tesója finoman meglöki, mikor a víz fölé hajol, épp csak annyira, hogy egyensúlyát kissé elveszítse, de bele ne essen a vízbe. Édesanyjuk szól, “Vigyázz, Zsolti!”, de persze későn… Jó kis kergetődzés a parton, a plázs-parton.

Idős házaspár ül egymással szemben a motorcsónakban. Indulás előtt lehetnek tán. Olyan mozdulattal, melyben 40 évnyi házasság sűrűl bele, pulóverét párjának dobja a férj… Óvlak, vigyázok rád.

 

Csomópont a középkori templom, a Főtér, a sétány, a völgyekbe hasított utcák, melyek lent futnak össze. Öreg tenyér, mindenki elfér rajta. Nyitott tenyér.

Nagymaros jóval összetettebb, mint első átsuhanásra tűnhet. Turisztikai központ státusz, sokéves múlt, pazar panoráma. Hagyományőrzéséhez, múltba kapaszkodásához kétség sem fér, újra való törekvése is világossá válhat annak számára, ki közelebbről is szemügyre veszi a települést.

Ami izgalmas, az a régi és új között átívelő hidak, a hétköznapi, az elfeledett, de fel nem fedezett, mert nincs igazán mit felfedezni benne. E kettősség kovácsolja össze a várost, ahol selyemduna hömpölyget, billegtet, hol erre, hol arra. Nézzünk szét jó alaposan: hol erre, hol arra.

 

Kovács Gabriella fotói