Nyári táborok Kismaroson

0
598

Már most érdemes átgondolni, hogyan teljen a nyár. A Kismarosi Művelődési Ház a nyári szünetre több tematikus tábort indít helyben, heti rendszerességgel hétfőtől péntekig, naponta 9 és 16 óra között, napi háromszori étkezéssel.

Reggel 8-9-ig, valamint délután 16-17-ig igény esetén ügyeletet is tartunk.

Naponkénti csatlakozás is lehetséges.

 

Tervezett táborok:

Ritmusok és formációk (modern táncok, jelmeztervezés) 2015. június 22-június 26-ig.

Vezeti: Ungi Krisztián és Győrffy Adrienn

Sokszor csodáljuk a jó ritmusérzékű, szépen mozgó lányokat és fiúkat. Kismaroson is működik ilyen csoport, több is. A tábor célja, jó zene mellett jókat mozogni és táncolni, délután pedig megismerkedhettek a jelmezkészítés titkaival, ecsetek, ollók, tollak, flitterek segítségével. A hét végén meglepjük a családokat egy színes gálaműsorral, és kiállítjuk az elkészített díszes báli ruhák terveit.

Néptánc 2015. június 29-július 3-ig.

Vezeti: Karánsebessy Orsolya

Itt aztán lesz minden, ami a néptánchoz kötődik! Népi játékok, kézművesség, daltanulás. Várunk mindenkit, aki szívesen táncol és énekel. Legfőképpen azokat is, akik ráadásul be szeretnének kapcsolódni a néptáncegyüttesek munkájába, de még nem volt bátorságuk a kezdő lépéseket megtenni. A tábor végén a szülőknek is megmutathatják, hogy mit tanultak a hét folyamán.

Kis háziasszonyok 2015. július 6-július 10-ig.

Vezeti: Andresz Zsuzsi és Végvári Györgyi

Jó volna megtanulni főzni? Szeretnél segíteni a konyhában? Most itt a lehetőség! Egész hétre megtervezzük a menüt, bevásárolunk, elkészítjük és el is fogyasztjuk. Sőt, az utolsó napon díszvacsorával kedveskedünk a szülőknek is: no, nem túl nagy mennyiségben, csak úgy kóstolóképpen. Kötényt, kendőt fel: indulhat a móka! Merthogy jó móka a főzés, az egyszer biztos.

Gunyesz-építő 2015. július 6-július 10-ig. (max 15 fő)

Vezeti: Stummer Judit és Wiedermann Katalin

Próbáltál már kunyhót építeni, vagy babaházat? Most kipróbálhatod! Sőt, megépítheted! Az anyaggyűjtéstől a tervezésen át a kivitelezésig és a berendezésig végig követheted a kunyhóépítésének a folyamatát. Közben egy kis ízelítőt kapsz őseink építkezési szokásairól, agyagozhatsz, szőhetsz, nemezelhetsz, mozaikozhatsz, és mindezek végén bemutatjuk a családnak, mi is történt. A tábor szigorúan csak általános iskolásoknak szól, az ovisok képességeit ugyanis meghaladhatják a feladatok.

Csillagjáró 2015. július 13- július 17-ig

Vezeti: Néder Katalin

Ide várjuk az erdő, a patak, a Duna szerelmeseit. Még kísérletezhetsz is, ismerkedhetsz a gyógynövényekkel, és ellátogatunk egy tanyára is. Megvizsgáljuk a környék vizeit, tudományos megfigyeléseket folytatunk a természetben a halak és a madarak között. A tábor végén éjszakai túrán vehetsz részt az egész családdal.

Állatbarát 2015. július 20- július 24-ig

Vezeti: Heinczné Cserni Katalin

Az évek óta nagy sikerrel működő állatbarát tábort természetesen azoknak ajánljuk, akiknek az udvarában, háza körül ott settenkednek a házi kedvencek. Ismerkedhetsz kutyával, macskával, madarakkal, lovakkal. Meglátogatunk egy farmot, és megnézheted, mivel is foglalkozik az állatorvos. A kézműves foglalkozások is ehhez a témához kapcsolódnak. Közben megtudhatod, mi is a felelős állattartás néhány fontos szabálya.

Kezes-lábas tábor (kézművesség és mozgás) 2015. július 27- július 31-ig

Vezeti: Huszta Emma

Hogy miért is kezes-lábas? Mert ez egy olyan tábor, amikor a végtagjaidat használhatod. Délelőtt a kezedet: rajzolsz, festesz, kézműveskedsz, délután pedig megmozgatod a tagjaidat a sok ülés után. Kirándulsz, biciklizel, labdázol – egyszóval csupa olyasmit csinálsz, amit egy vidám vakációban tenned kell, hogy ne unatkozz!

Karate 2015. augusztus 3-augusztus 7-ig

Vezeti: Kelemen Ákos

A kismarosi karate-csoport tagjai sorban nyerik az érmeket, bárhol is versenyeznek. Már az ovisok is nagyon szeretik ezt a sportot, ami nem csak a mozgást és az önfegyelmet erősíti, hanem a jellemet is. Ha meg szeretnél ismerkedni ezzel a keleti eredetű sporttal, de még nem volt merszed megtenni az első lépést, itt az idő. Ez a néhány nap egyrészt jó szórakozás és testmozgás, másrészt azt is eldöntheted majd, akarod-e folytatni?

Nagy játéktábor 2015. augusztus 24-augusztus 28-ig

Vezeti: Csadó Klaudia

Aki még jót szeretne játszani az iskola előtt, ki ne hagyja! A játék sokféle, mint a csokoládé. Van: kártyajáték, sportjáték, ugróiskola, labdajáték, társasjáték, táblajáték, és még ki tudja hány féle. És egész nap csak játék, játék, játék-egyszer-kétszer, még angolul is!!! A programot úgy állítottuk össze, hogy a kinti és a benti játékok felváltva legyenek. Még kívánságműsor is lehet, ki mit szeretne. Jó lesz újra együtt lenni a barátokkal a hosszú vakáció végén…

 

Minden programot beindítunk, ha arra legalább 12 fő jelentkezik. A táborokba 4-től 14 éves korig jelentkezhetnek, nem csak Kismarosról, hanem a környékről is.

A táborok költségénél törekedtünk arra, hogy a szülőket a lehető legkisebb módon terheljük, mégis minőségi programokat ajánljunk (előzetes számításaink szerint 15.000.- Ft., amelyet 3 részletben is be lehet fizetni). A több táborba jelentkezők és testvérek kedvezményt kapnak.

Az ebédet a Patak vendéglő biztosítja.

Szívesen vesszük egyetemista és középiskolás önkéntesek, vagy iskolai szolgálatot teljesítők jelentkezését is Kismaros, Nagymaros, Verőce, Szokolya és Kóspallag településekről.

Kérjük, előzetes igénybejelentésüket szíveskedjenek jelezni Pálmai-Burik Éva intézményvezetőnél a 20/552-6614-es telefonszámon, vagy a palmaiburikeva@gmail.com címen.