Hadonászik, grimaszokat vág, csapong a mondanivalói között, és közben biztos vagyok benne, hogy a szavak csak akadályozzák abban amit valóban közölni szeretne: mindent!
És lehetőleg egyszerre. Ezért aztán nehéz is követni, nem csak azt amit mond, hanem azt is amit csinál: nagyon sok mindent! Bertényi Gábor aka Bert, megannyi vállalkozás/startup/történés/event ötletgazdája/menedzsere/szakmunkása.
Az egész a Szimplában kezdődött…
Igen, volt egy egyszerű íve, az a tipikus haverokkal-sufnituning-start-tup valami nulla pénzből. Elég hirtelen jött 2001-ben az ötlet, hogy indítsunk egy kis kocsmát minimál design-nal meg kultúrprogramokkal. Ez olyan gyorsan kinőtte magát, hogy 2003-ra már több új helyet is kellett keresni, a klasszik Szimpla kávézó és a kazinczy-s Szimplakert mellett így lett a Millenárison a Pagony nevű kertmozis hely, a Szimpla Kiskert a Hegedű utcában, már megnyitott a Dupla Kisvendéglő, tehát összesen vagy 5 darab viszonylag nagy egység üzemelt egyszerre. Rekordidő alatt óriásivá vált a szervezet és az egész hype is eléggé kezelhetetlen lett. Mai szemmel szinte felfoghatatlan, hogy hogy bírtuk a terhelést akkoriban. Maga a szervezeti felépítés ugyanis ugyanabból a 4 idealista hülyegyerekből állt, akik ugye bölcsészek voltak, és az elején gőzünk nem volt se üzletről, se vendéglátásról, se logisztikáról. Egyedül Ábel vendéglátózott előtte hajókon meg helyeken, ő kvázi sejtette, hogy mi az, hogy sör, vagy pénztárgép. Ő volt a szakértő a csapatban.
Hogy jutottál Nagymarosra? Ha jól tudom ugye, nem a Dunakanyarban erednek a gyökereid?
Igen, pesti vagyok amúgy. 2004-ben aztán egy barátom arról győzködött hogy kihagyhatatlanul jó dolgok vannak Nagymaroson. Akkoriban épp Berlinben laktam, és hát elmentem szilveszterezni Nagymarosra ahol találkoztam Orsival, aztán 2005-ben vettünk egy pici házat a hegyen, és 2006 májusában költöztünk ide végleg.
És belevetetted magad a közéletbe.
És nem. Kicsit sem. És tökre nem is hiányzott, főleg a pesti intenzív évek után. Aztán volt pár ember, akikkel összejártunk és akik mindenfélét gondoltak egy kisváros mindennapjairól. Jó időtöltés volt, de akkortájt nem volt bennem különösebb ihletettség a helyi ügyeket illetően …Közben gondoltam, hogy csak-csak elmegyek még továbbtanulni, a CEU-ra jártam egy évig.
Erről mesélj még! Hiszen eredetileg pszichológus vagy.
Igen, ez meg környezetpolitika. Az elméleti pszichológia után kellemesebb élmény volt egy konkrét, kézzelfogható valamiről írni a szakdogámat. A téma házhoz jött, merthogy a falugazdász apósom a közös dunai pecázásokon hosszasan szórakoztatott az agrár-sztorijaival és marhára bosszantott, hogy nemigen értem ezeket. De aztán utána olvasgattam és elkezdtem lassan kapizsgálni ezt az elképesztő keszekuszaságot és sokféle rendszerhibát az agráriumban. Ez egy picit elgondolkodtatott.
Akkor evvel a szakdolgozattal próbáltál képben lenni, és a falu javára fordítani?
Elsősorban a Dunamező érdekelt: ” Az európai tájegyezmény és a Dunamező ” volt a címe. Olyasmiről szólt, hogy létezhet-e helyi forrás alapú gazdaságfejlesztés, vagyis kábé üzleti alapú természetvédelem, mondjuk.
A Kerekegylet hogy indult? És hogyan kapcsolható ehhez a dologhoz?
Hát úgy, hogy az a pár ember, aki tudta, hogy ilyen zöldes dolgaim is vannak, felhívtak, hogy találkoznak a San Team-ben, és beszélgetnek a városkáról. Kiderült, hogy annyi komolyság van a dologban, hogy akarnak pár képviselőt is indítani. Szimpatikus kezdeményezés volt, de ilyen pici, civil szervezettel sosem volt előtte tapasztalatom. Ugyan a bizniszből kifordulva ámokfutottam néhány nagyobb zöldes-környezetvédős projektben amolyan önkéntesként, de ezen kívül semmi tapasztalatom nem volt. Ez egy fájó hiány volt bennem, elvarratlan szál, és persze örültem, hogy eszükbe jutottam. Miért ne?
Mit adott a Kerekegylet Nagymarosnak?
Vízvezetéket, meg közbiztonságot nem, de piacot biztos – és végül képviselőt is tudtunk delegálni az önkormányzatba. Aztán gyorsan kiderült, hogy naívan mentünk bele ebbe a játékba, és mérhetetlen mennyiségű dolog zúdult ránk. Sokkoló, ugyanakkor tanulságos volt önismeret szempotjából is. Helyi politika, helyi ökopolitika, helyi képviselő – és már ezen a helyi szinten is ezer féle érdekek és családtörténetek.
A Piac hogy indult, hogy sikerült megvalósítani? Kívülről gördülékenynek és gyorsnak hatott, mintha egy nagy vákuumot töltene be.
Igen, hiánypótló valami. Szinte alá volt rajzolva a főtér, csak nem volt rátéve a piac. Ott az egylet annyiban a csúcsán volt, hogy az önkormányzatot azonnal bevontuk, szerveztünk fórumot, meghívtuk Lányi Andrást is és még a nagymarosi tévé is felvette. Másnap mindenki tudta, hogy mi van. A fórum végére kialakult egy partneri beszélgetés és teremtett egy közös nevezőt.
Hogyan csábítottátok oda a kereskedőket?
Kaptak személyes levelet, illetve állatorvos és falugazdász is segített ebben. Azt kellett beadni a vevőknek, hogy óriási kínálat van, az árusoknak meg, hogy óriási kereslet. Ezt addig kellett kitartóan kántálni, míg mindkettő odajött kipróbálni.
Ezt is szép lassan elhagytad, ugye?
Igen, az egylettel egy ütemben. Nyilvánvaló volt, hogy csak szerelemből nem lehet és nem is szabad csinálni. Ráadásul közben egy jól ismert politikus megjelent a piacon a tudtom és beleegyezésem nélkül, úgyhogy megint előkerült, hogy akkor ez egy civil kezdeményezés, vagy vállalkozás vagy politika, vagy mi? Ebben a mizériában én nem akartam már részt venni. Ettől még persze az egylet máig is létezik és jó dolgokat csinál.
De azért továbbvitted ezt a dolgot…
2011-ben lett egy humánökológia szak az ELTÉ-n ahová Lányi András engem is beválogatott a tanári gárdába. Itt tartottam 3 évig fenntartható vidékfejlesztés kutatószemináriumot, előbb vele, majd szólóban.
És aztán kiszálltál a Szimplából is…
Jó volt, szép volt, hosszú volt, elég volt. Egy évig nem akartam semmit csinálni, de aztán nem így lett. Most megpróbáljuk az eddigi 4-5 év vidékjárásait üzemszintű elfoglaltságra és pénzre váltani. Az eddigi végtelen mennyiségű szerelemprojekt helyett most teljesen piaci alapon csináltunk egy kaja-összeszerelő műhelyt, csak termelői alapanyagokból. Van egy saját minősítési rendszerünk, jól bevált saját termelőkkel dolgozunk, van egy 15-20 fős partneri gárda és ők a beszállítók. A Házikó lett belőle, éve indult az EbédDoboz, mint biciklis étel kiszállítás illetve a másik láb, hogy megetetjük jelesebb eseményeken az embereket catering jelleggel. Az utcáról besétálva nem lehet megvenni a termékeket, mert 8 ember napi 800-1000 darab valamit tud csak legyártani. A paletta elég széles, nagyjából a meleg ételeket kivéve minden van.
Nagyon úgy tűnik, hogy megindítasz rendkívül sikeres projekteket, eredeti ötletekkel, aztán füled farkad behúzva elmenekülsz előlük… Téged a meglendítés, a start up, a létrehozás öröme mozgat? Te vagy az agrárium Geszti Pétere?
Hát mit is mondjak erre? Nyilván vannak ennek kevésbé vidám olvasatai is, amik azt feszegetik, miért nem tudok soha kitartani. Ugyanakkor az ügyek meg projektek valahogy szervesen egymásból következnek: inkább átlényegülnek, mint kimúlnak. Van egy vonalvezetés, csak kicsit tényleg kanyargós. Ez nem kis teher a környezetemnek, sőt még magamnak sem. Azért talán tanulok mindebből én magam is, csak elég lassan …
De most akkor lendületben vagy és ismered a mondást, ha egy vállalkozás beindul…
Innen már csak előre van a menekülés útja is.
Néder László
Fotók: Aradi Szilveszter
