A dunai fiúk
Ma nagy horgászás lesz, mi? Hát, bízunk benne. Már délelőtt csorgott róluk a veríték. Nem volt semmi sem. Így délután, mikor az öreg a vén csónakját komoly autójával a partra levitte, köszönésképp karjukat úgy vállmagasságig emelték, majd lazán leengedték… Kiugrottak csónakjukból, egyikőjük alámerült és a Duna sodrásában úszott friss tempóban. A másik a csónak mellett állva tenyeréből vízöntő edényt formált, azzal locsolta magát.
Már nem volt rekkenő hőség, bár a váll és hát átforrósodott, de jólesőn. Amolyan augusztus végiesen. Mindent-tudón magyaráz a fiúknak, merre érdemes még alkonyatig halra vadászni.
Türelmes népség a dunai. Kivárja.
A Duna öregje
Kutyát hozott le egy öreg, gyakorlott mozdulattal simította végig fejét, nyakszirtjét. A vízbe vetette magát a kutya, orráig. Jólesően nézte gazdája. Tudta, hamarosan botért csahol négylábú társa.
Sorban négyen öregek hat óra felé az összecsukható csíkos, újra divatba jött napozószékeiket kirakták, nappal szemben, a vízpartra merőlegesen. Amikor világos testük magába szívta a langymeleget, egyesével leszállingóztak a vízre. Fürdőző flamingók.
Fordulópont
Egy nő és a kutyája.
Pár kavics, egy szebb, teljesen ép, gyöngyházfényű kagyló, szendvicsmaradék, a víz, ami a kulacs alján lötyög. A kutya pamacsfüle, ahogy kikandikál a csónakból.
Evezni ment ma délután, hogy vég nélküli kusza gondolatai letisztuljanak, reménykedve a nap-táj-víz hármas jótékony hatásában.
Elhúznak a verseny résztvevői. Evezőcsapásaik céltudatosak, kemények, irgalmat nem ismernek. Győztesek.
A nőt már nem találták Vácnál.
Fotók: Kovács Gabriella
