Mytilus Danubius – Cserbenhagyás

0
115

Erre a partszakaszra ritkán tévedek – az év nagy részében víz alatt áll. Mégis, most jó egynéhány méternyi partszakasz állt rendelkezésemre, így hát nekivágtam, kicsit hajtott az ismerősen ismeretlen terület becserkészése. Már faleveleket sodor a szél, a nap laposan pillog kora délután… Varjak kárognak az ég kékjén.

1

DPart_Okt_2

DPart_Okt_3

És akkor felbukkantak az elsők. Talán a partszakaszt uraló nagy ívű kanyar az oka mindennek – irdatlan schvunggal teper a folyó és löki ki magából mindazt, mit méltatlannal talál belsejében… Akárhogyan is legyen, a kagylók száz számra hevertek az iszapban, hontalan angyalkák, test nélküli lepkék. Egyenként, párban, csoportokat alkotva, egymás mellett, sorban, girbe-gurbán, ameddig elláttam, mindenütt.

DPart_Okt_4

DPart_Okt_5

DPart_Okt_6

Egyre sem mertem rálépni. Megfigyeltem a madarak lábnyomait, rövidke történeteket alkottam róluk: itt járt egy Danka sirály, elorozta a réce elől a finom falatokat… Minden nyom a vízbe vezet – És a tiéd…? Hamarabb bukik alá a nap. A víz kristálytiszta, nem úgy, mint nyár elején. Játszik vele a napfény, simogatja, incselkedik vele, felszínét kóstolgatja, majd cserbenhagyja. Minden nap.

DPart_Okt_7

DPart_Okt_8

DPart_Okt_9

DPart_Okt_10

Elcsendesedtem, eljutottam a csenden belüli belső csendbe. Ilyen lehet egy kagyló belsejében, a vízben lebegve, mielőtt kicsap a hullám.

Fotók: Kovács Gabriella