“Tartsatok velünk a Börzsönybe!”

0
561

A Hazajáró Egylet a Börzsöny Akciócsoporttal közösen szervezi meg a már hagyományos Börzsöny Vándortúrát, október 24-én, szombaton. – olvasható a Hazajáró Egylet honlapján.

A beharangozó írás szerint a 36 km-es hosszú túra mellett ezúttal – az első egyletes túra sikerén felbuzdulva – egy rövid, vezetett családi túra is lesz. Mindkét túra Verőcéről indul és oda is érkezik. A hosszú túra a Börzsöny délkeleti részének csodavilágát járja be: Szokolya, a Béla-rét, a Nógrádi vár, a Nagy-Kő-hegy és a Borbély-hegy várja a természetjárókat. A rövid túra a Lósi-patak völgyében található Kárpát-Haza Lovasfogadóba vezet, ahol többek között a Kárpát-Haza templomot és a Wass Albert emlékmúzeumot mutatja be a hely megálmodója, Bethlen Farkas. A túrák rajtjában és céljában Verőcén, a református parókián lehetőség lesz belépni a Hazajáró Egyletbe. A túra nevezési díja a Hazajáró Egylet tagoknak kedvezményes.

 A túrák részletei:

Börzsöny vándortúra

Útvonal: Verőce – Les-völgy – Magyarkút – Társa-hegy – Szokolya – Szokolya vasútállomás – Széles-mező – Béla-rét – Nógrádi vár – Nagy-Kő-hegy – Magyarkút – Borbély-hegy – Verőce

Rajt, cél: Verőce, református parókia, Rákóczi utca 41-43.

Indítás: 7:00-9:00 óra

Nevezési díj: 1000 Ft

Táv: 36 km

Szint: 800 m

Szintidő: 10 óra

Szolgáltatások: Ital, szendvics, édesség, csomagmegőrzés

Díjazás: Oklevél, kitűző

Térkép: a Börzsöny és az Ipoly-völgye turistaatlasz és útikönyv.

További információk a Teljesítménytúrázók Társasága weboldalán.

Vezetett túra a Lósi-völgybe

Útvonal: Verőce – Fehér-hegy – Lósi-völgy – Fehér-hegy – Verőce

Rajt, cél: Verőce, református parókia, Rákóczi utca 41-43.

Indítás: 10:00 óra

Nevezési díj: 500 Ft/fõ

Táv: 4 km

Szint: 200 m

Díjazás: Emléklap, Kitűző