Tizenegy nő alkotásai a Verőcei Művelődési Házban

0
146

Március 20-ig tekinthető meg Baranyai Tóth Éva, Benk Katalin, Csatai Erzsébet, Gogucz Nóra, Halász Zsóka, Kalmár Kornélia, Károlyi Zsuzsanna, Lázár Dóra, Szottfried Zsófia, Thea Medea Hormay és Válint Ingríd alkotóművészek tavaszi csoportos kiállítása a Verőcei Művelődési Házban.

A tárlatot március 6-án Gebora István nyitotta meg. Az esemény fényét Révi Bernadett énekével, Kovács Krisztina felolvasásaival emelte. Utóbbiak közül álljon itt egy, lentebb pedig a fotók.

Szabó T. Anna: A NŐ AZ AKKOR NŐ

A nő, az akkor nő, amikor lelkes,
ha táncra kész, de rögtön nem rohan –
pár trükköt előbb a férfitől elles,
mert hasznát veszi egyszer biztosan.

A nő, az akkor nő, amikor bírja
az ugratást, de nem ugráltatod,
mert az életét saját maga írja,
és nem úgy fütyül, ahogy akarod.

A nő, az hallgat minden okos érvre,
és hoztok együtt új törvényeket,
a nő meghallgat, hogy a szavad értse,
és engedhetsz is, hisz ő is neked.

A nő, az mindig tisztán látja célját,
de nem gátolja a te célodat,
a vak és önző törtetésen túllát –
egymásnak dőltök: ő is támogat.

A nő az akkor nő, ha sosem gyáva
szívvel érteni másokat s magát,
ha magán át a te arcod is látja,
mert te is látod őt magadon át.

A nő, az képes hallgatni a csendet,
és hordozni a legbelső magányt,
és meglátni a profánt és a szentet
a tiszta s torz tükörben egyaránt.

A nő…? Ez puszta szó. Csak puszta ketrec.
A nő: az ember. Más törvénye nincs.
Akkor kimondom, itt nincs már több kecmec:
nem a vagina teszi. A gerinc.