Bezzeg Berkenyén?

0
239

Hát ott is svábok élnek… Itt vannak szinte egy köpésre, közel a huszadik századi határhoz, de már nem Pest, hanem Nógrád megyében. A falu úgy pusztult el a török korban – mint megannyi magyar település – hogy írmagja sem maradt, s csak úgy lett a tizennyolcadik század elején újra belőle valami, hogy Migazzi Kristóf, a váci püspök, négy német családot telepített ide. S míg a Dunakanyarban csak megközelítőleg tudjuk, mikor volt a német honfoglalás, addig Berkenyén ezt hónapra pontosan feljegyezték, mint ahogy német neve is pontosan megmaradt, ekkor lett Berkina.

Megvan az első négy telepes család neve is, és a püspöki leirat is, amely tizenkét pontban foglalta össze az elődök jogait és kötelezettségeit. Közismert itt a Duna-mentén, hogy hat év adómentességet kaptak a sváb ősök, hogy termelhessenek, hogy szépen újraépíthessék az országot, azzal viszont itt találkozunk először, hogy ezzel együtt tiltva volt számukra a hazamenetel. Vissza, Ulmba és környékére soha nem térhettek, és talán ez az oka annak, hogy minden régi sváb ének a Heimatról szól.

Berkenyén éppúgy, mint nálunk a bogyósgyümölcs-termesztés, meg a szőlőtermesztés jelentette a betelepített sváb paraszti családok számára a megélhetést. Kisebb-nagyobb kitérőkkel van olyan, aki számára így van ez a mai napig is. A berkenyeieknek megmaradt a föld, s a kismarosi és nagymarosi napszámok során behozott málnatő, hozzá a kapa, a kasza meg a hűtőház. Munkanélküliség nincsen, sőt innen járnak át oda dolgozni.

Az épphogy hatszáz lakosú Berkenyén négyszáz gyakorló katolikus él, az idei virágvasárnapi passión háromszázan voltak jelen, s az itt élők majdnem fele német nemzetiséginek vallja magát. Pedig itt is volt történelem, első világháború, és második, don-kanyar, málenkij robot, és ötvenes évek, kitelepítés, lakosságcsere, s folytathatnánk a sort a rendszerváltás utáni paszománygyár-privatizációs ügyekig.

Első világháborús emlék
Első világháborús emlék.

 

Aki pedig csak vasárnap délutánozni megy oda, az alapértelmezett Szent Annán kívül a Tájházba botlik bele, a Petőfi Sándor utcában. Nyitva-tartása nincsen, de minek is, ha Schmidt Józsi bácsit bármikor el lehet érni, s két perc alatt ér oda, hogy egy slágfertig idegenvezetést adjon. A Schmidt család volt az ötödik berkenyei telepes, a többiekhez hasonlóan paraszti életét élte, művelte a földet a huszadik századig. A sorstragédiák őket sem kerülték el, szinte mindenük odalett vagy idegen kézbe került. Annyi szívósság volt bennük, hogy talpra álltak újra, s egy jóakarónak meg a véletlennek is köszönhetően a megőrzött személyes tárgyak, munkaeszközök, emlékek, fotók nem váltak az enyészetté.

A sváb parasztház elmaradhatatlan verandája
A sváb parasztház elmaradhatatlan verandája.

 

A kerítésnek egyetlen léce maradt meg épen. Abból rekonstuálták a mostanit.
A kerítésnek egyetlen léce maradt meg épen. Abból rekonstruálták a mostanit.

 

Az 50 cm széles falú vályogház
Az 50 cm széles falú vályogház.

 

A családi gyűjtemény egyre bővült, szükség volt méltó épületre. Az önkormányzat vásárolt egy virtigli parasztházat, olyan vályogtéglából épültet, amelynek a fala jó ötven centi, télen-nyáron szigetel, áll még benne, a téglából falazott kemence sparherddal és olyan tornáca van, amilyet a Dunakanyarban sajnos már csak nagyítóval lehet találni. Pályázati pénzből felújították, s most egy konyha, egy szoba és egy kamra van benne élére vasaltan berendezve. Ami gut und tauer az kiállítási tárgy a sajtártól a rozmaringos koszorún át a hősök könyvéig.

Sajtár a tejnek
Sajtár a tejnek.

 

Am Tisch
Am Tisch.

 

A ház ékessége a férfi
A ház ékessége a férfi.

 

A falu utolsó épített sparherdja
A falu utolsó épített sparherdja.

 

A bio légyfogó
A bio légyfogó.

 

Ám a legnagyobb érték közöttük maga Józsi bácsi, aki ősei, nagyszülei, szülei holmijait mutatja be, történeteit meséli el, gondosan kutatott és rendszerezett iratok bemutatásával alátámasztva azokat. Ő ezeket még használatban látta, vagy használta. Vérében van, mint minden svábnak a Dunakanyarban is. Látszik, itt minden darab a szívügy. Összeállított egy gót-latin betű készletet. Lefordíttatta a püspöki adománylevelet. Családfákat állított össze. Legújabban egy sváb-magyar szótáron dolgozik. Elfogultsága tapintható és megérthető. S mielőtt irigyelni kezdenénk, csak szólók, nem kevés munkaórát fektetett bele és tudása a szívében őshonos. Ha rászánunk egy szép tavaszi délutánt, igazolva láthatjuk már megint, hogy a svábok bezzeg… még mindig nagyon szorgalmasak, még mindig megvan a magukhoz való eszük, még mindig a legprecízebb népség (az utolsó gombostűnek is megvan a maga helye), és úgy tudnak dolgozni, mint ahogy az, a nagy könyvben szépen meg van írva.

Néder Sarolta