David Klavins Vácon él. Nagyon ritkán találkozik az ember lettekkel, különösen olyanokkal, akik Magyarországot választották lakóhelyül. Davidot a zene vezényelte Vácra, ahol zongoraépítő műhelyt rendezett be, itt munkálkodik. Őt faggattam arról, hogyan is jutott el a dunakanyari kisvárosba, miként választotta hivatásul a hangszerkészítést, és mi fán terem a világ legnagyobb zongorája. A Galcsek utcai műhelyben beszélgettünk.
vgy: Kedves David, keveset tudunk mi Lettországról. Mutassa kicsit be nekünk, mi köt össze bennünket, magyarokat ezzel az apró balti állammal?
dk: Szüleim a háború elől menekültek Németországba, én már ott születtem. Mégis lettnek vallom magam. Természeti kincsekben igen gazdag, gyönyörű ország, amely sokáig a Szovjetunió része volt, 1990 táján nyerte vissza a függetlenségét. Ami biztosan közös a magyarokban és a lettekben, az a népzene és egyáltalán a zene iránti vonzalom. Kevesen tudják, hogy Lettországban van a legtöbb feljegyzett népdal a világon, rengeteg zenei fesztivál, népzenei találkozó színesíti az ország kulturális életét.
vgy: Meséljen a kezdetekről! Hogyan került végül erre a pályára?
dk: A zenéhez való kötődésem nagyon korán kezdődött, hiszen édesanyám lett altatódalokkal ringatott el pici koromban. Édesapám hegedült, édesanyám zongorázott, nálunk a családi együtt-muzsikálás megszokott volt. 16 éves koromtól éreztem, hogy művészettel szeretnék foglalkozni. Aztán irányt változtattam, a hangszerkészítés kezdett érdekelni. A hegedűkészítő mesternél nem volt hely, így kezdtem el kitanulni a zongorakészítést.
vgy: Milyen iskolát kellett ehhez elvégezni?
dk: Három évig a Braunschweig városában található Schimmel zongoragyárban szereztem az alapokat, de tanultam Stuttgartban is. Néhány évig hangszerboltban árultam zongorákat, Bonnban pedig régi hangszerek felújításával foglalkoztam. Ebből is látszik, hogy igyekeztem a mesterség minden oldalát megismerni és elsajátítani.
vgy: Hogyan került végül Magyarországra?
dk: Az első kapcsolatom a Budapest Music Centerhez fűzött, Gőz László révén, rendeltek tőlem egy Una Corda zongorát. Mivel engem az egész hivatásomban leginkább mindig a zongora hangzása érdekelt a legjobban, csak egy lépés volt Bogányi Gergely kísérleti zongorájának megépítése. Bogányit is az izgatta, ami engem: minél jobb hangzást elérni a hangszerrel. Sikerült is előállítani azt a „csodahangszert”, ami aztán szép karriert futott be. Örülök, hogy dolgozhattam rajta. Ennek a hangszernek a felépítésében többen is dolgoztak a Dunakanyarból, például Scultéty Dániel Nagymarosról.
A saját zongoráim elkészítésében pedig nagy segítségemre van két kismarosi kitűnő asztalosmester – Hoffmann Ferenc és Márton István.
vgy: Ezek után megszületett a világ legnagyobb zongorája. Mi adta az inspirációt?
dk: Mint a zongorát kívül belül technikailag nagyon ismerő ember, észrevettem, hogy az építésnél mindig találkoztam apró bakikkal. Ez a felismerés vezetett oda, hogy nagyobb zongora kell, de valami eltérő elgondolás mentén. Így született meg az az ötlet, hogy a húrokat nem vízszintesen, hanem függőlegesen kellene elhelyezni, és akkor a hangszer esetleg hosszabban, és izgalmasabban szól. Nils Frahm német zenész-zeneszerző-producer rendelt tőlem egy ilyen hangszert, tetszett neki a hangzás, és itt, a váci műhelyben elkészült az óriási hangszer, mely márciusban a berlini Funkhausba került.
vgy: El nem tudtam volna képzelni, hogy hogyan lehet ezen a hangszeren játszani. Azért most már látom, hogy ugyanúgy, mint az Una Corda hangszeren, csak éppen 4,5 méter magasra fel kell lépcsőzni, hogy az ember megszólaltassa.
dk: Igen, az első kérdés mindig az, hogy befér-e a hangszer oda, ahová szánják. Az első M450i végső munkálatait például nem is tudtuk a saját műhelyünkben befejezni, mivel az csak 420 cm magas. A dolog úgy zajlik, hogy minden alkatrészét itt készítjük Vácon, például a Tig-Heg és Nifex Kft-nél, akik a fémmunkában, vagyis a keret elkészítésében nélkülözhetetlen szerepet játszanak. Majd a helyszínen összeszereljük. Igazán a helyét templomokban illetve koncert-termekben találja meg. Nagyon jó volna, ha ez a zongorakészítő manufaktúra itt Vácon gyökeret verne, és nemcsak technikai, hanem művészi igényeket is kielégítene. Minden év 88. napja a zongora napja, jó volna zenével, különleges zongorával ünnepelni évente ezt az alkalmat.
vgy: Nem kerülhető ki a kérdés. Jól érzi itt magát? Elégedett a helyzetével?
dk: Nagyon. Otthonra leltem, én a világpolgár. Vonzó számomra ez az időjárás, a változatos, különleges programok, a magyar kultúra és művészet. Egészen különleges a magyar emberek kreativitása, és gondolkodása, nagyon hasonlít a lettek mentalitásához. Kívülállóként talán könnyebb a jót észrevenni, és elmondhatom, hogy büszkék lehetnek a magyarok az országukra. Ha ehhez egy kicsit hozzá tudok járulni, akkor elégedett lehetek.
Végvári Györgyi
