Kastélyok, erődök és parkok – kirándulás Alsó-Sziléziában

Más volt ez az út. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy eddigi kirándulásaink a szívhez és a lélekhez szóltak, a mostani az észhez és a történelmi ismeretekhez. Egyáltalán nem von le semmit a látnivalók értékéből, csak egyszerűen két lábon kellett állni, a valóság talaján.

Hazaérve rögtön utánanéztem részletesen Alsó-Szilézia történetének, hiszen a történelmi ismeretek nélkül nehéz megérteni, mi miért lett olyan, amilyen, és ugyan mitől is tűnt annyira másnak ez a vidék. Harcoltak érte a csehek, a Habsburgok, a poroszok, az oroszok, míg végül a II. világháború után Lengyelország része lett. Ennek ára is volt, négymillió német származású embert telepítettek ki Szilézia területéről.

Így hát rajtahagyta mindegyik hatalom a keze nyomát, nem látszott annyira lengyelnek – sokkal kevesebb templomot, vallási kegyhelyet véltem fölfedezni, – és annak a gazdálkodási kultúrának nyomait sem láttam, mint amit keleten. Ritkán fordul meg  magyar ember  a vidéken, nyilvánvalóan, hisz alig akad magyar emlék. Láthatóan szegényebb emberek élnek erre, ebben biztosan közrejátszott a bányák bezárása.

Csütörtökön indultunk útnak, jó sokan. Megálltunk a morvaországi kisvárosban Lednicében, és körbejártuk annak gyönyörűséges kastélyát, amely a virágörökség része. Bent nem voltunk, de a kastélyt körülvevő impozáns park virágaival, különleges ősfáival nagyon kedvünkre való volt.

Lednice kastélypark

Estére értünk szálláshelyünkre, Klodzkó kertvárosába, ahol finom vacsorával vártak bennünket, de nem igazán voltak felkészülve a kitikkadt magyarokra – mármint sörileg.

Szállás

A következő nap három igazi kuriózumot tartogatott.

Az első Zabkowice Slaskie – itt láttuk azt a bizonyos ferdetornyot- ami talán csak azért nem dőlt el, mert néhány útitársunk jól megtámasztotta. A merészek még föl is futottak a tetejébe – ez nem én voltam! – hogy onnan nézzenek körül a városban. A torony „kilengése” 2,14 méter, nekem nagyon soknak tűnik, nem szeretnék az utca másik oldalán lakni.

Ferdetorony

Érdekes története van a swidnicai béketemplomnak is. Már csak azért is, mert a templom nem katolikus, hanem evangélikus, és több feltétel kellett a felépítésénél teljesíteni: torony nélkül, harang nélkül, csak fából készülhetett el. Ilyesféle templomból csak 2 van a Lengyelországban. A barokk jócskán megváltoztatta az épület belsejét, de még így is látszik az eredeti szépség és törekvés.

Béketemplom

Béketemplom2

A Ksiaz-i kastély nagyon tetszett, szépen karban tartott – meg is látszott a tömegen. Kaptunk néminemű ízelítőt ennek a kornak a pikánsabb részletiről – gyöngysorostul, válásostul, migrénestül és nem utolsósorban a jótékonykodásáról. Ezt a napot, bár nehéznek ígérték szervezőink, üdítő volt és nem túl fárasztó. És ha már az angol származású nagyasszonynak  ritkán  adatott meg a boldogság, csoportunknak legalább a reménye felcsillant. S hogy milyen könnyű hiszékennyé tenni az embert, úgy tudtunk a „boldogságfalnak” örülni, mint a gyerekek.

Kastélyszoba

Boldogság

A netet böngészve itt találtam a legizgalmasabb beszámolót erről a helyről, érdemes elolvasni – hátha valaki még a kincskeresésnek is nekilódul.

http://utatmut.at/index.php/2016/08/19/a-kalandfilmbe-illo-ksiaz-kastely-mely-majdnem-hitler-fohadiszallasava-lett/

Szombat könnyű napnak ígérkezett, mert magát Klodzkót néztük meg. Aztán mégsem az lett. Lépcsők és emelkedők, aztán megint lépcsők és emelkedők. (Jól mondta valaki, hogy óvakodj – na nem a törpétől, – hanem a túrabakancsos idegenvezetőtől!)

LÉpcsők

Klodzko életére egyébként nagyon rányomta bélyegét az árvíz. Nekem például a város neve hallatán mindig ez fog eszembe jutni, ahogy szegény ferences templom húsz év után sem tudta kiheverni a nagy vizet. A lenti fotón a templom falán a sötétebb rész mutatja, hogy meddig ért az ár, jól láthatóan jelölik a templomban is. Végigmentünk a prágai Károly-híd kistestvérén, itt is találkoztunk Nepomuki Szent Jánossal a vizek, hajósok, halászok védőszentjével, a gyónási titok mártírjával.

Árvíz helye

János híd

A katonai erőd roppant érdekes volt, azt vártuk, hogy meglepetésként valami lift vagy csúszda szállít a buszhoz, ehelyett egy tank várt az út végén, a híres Négy páncélos (és a kutya) című sorozat állandó szereplője. Elgondolkodtam azon is, hogy minden korban micsoda pénzeket emésztettek fel a háborúk…

Tank

Búcsúzóul még megálltunk Olmützben. Városháza épületén csillagászati óra látható, csak itt nem apostolok mennek körbe, hanem kétkezi munkások, ez a nem mindennapi dolog sokunkat meghökkentett. A téren álló Szentháromság-oszlop a 35 m-es magasságával a legnagyobb Csehországban.

(Nem mellesleg príma krémest mértek a főtéri cukrászdában!)

Óra

Szentháromság

Nem hagyható ki a beszámolóból a kiváló ellátás, a pompás reggeliket és a lengyel konyha kiválóságait felkínáló vacsorák. Az esti danolászásnál előjöttek természetesen a lengyel népdalok, Ewa a második este igazán elemében volt!

Este

Köszönjük a gondos szervezést, előkészületet, készenlétet Klárinak és Ewanak, nemkülönben  mindenkinek, aki igyekezett tartani magát a megbeszéltekhez. Ez olyannyira sikerült, hogy még világosban, jó időben hazaértünk.

A beszámoló megírásában sokat segített Klári és Anett precíz beszámolója és János képei. Nélkülük bizony eltévedtem volna a csapodár úrasszonyok kastélyai között. Köszönöm, miként a többi fotósnak is, hogy segítettek az emlékeket fölidézni.

Néhány  dolog kimaradt a beszámolóból, de sosem a teljességre törekszem, hiszen ez nem is a feladatom. A benyomások érdekelnek, a genius loci – a hely szelleme – és az, hogy mit üzen a mai utazónak az aktuálisan meglátogatott város vagy település. Mit tanulhatunk belőle, mi a megfontolandó, vagy elvetendő.

S legfőképpen az, hogy mi lesz maradandó az emlékeinkben.

Végvári Györgyi

Fotók: Béres János

További néhány kép, a teljesség igénye nélkül.

Fekete MadonnaFekete Madonna másolat – miként Márianosztrán

ERődtemplom - kút

Paczkow erődtemplom – az ún. tatárkút

Kastélyudvar

Ksiaz – kastélypark

Marianne kastélyudvara

Kamieniecz Zabkowicki kastélyudvar