Félálom

0
121

Kifekszem a fűbe. A fák alá. A tavaszba. A napsugarak újra és újra átszúrják az üde zöld lombruhát és csukott szemhéjaimat vetítővászonként használva fénypantomi-met játszanak lustán remegő retináimnak. Érzem az orgona illatát a kert végéből, és azt a nehéz, ám mégis friss, mélyzöld levegőt, amelyet az erdő áraszt ilyenkor. Az élet lüktetését. Mint amikor kéjjel dobban egy nagyot a szív, majd elernyed, de csak hogy újat dobbanhasson. Madarak kutatnak élelem után, apró lábaik alatt halkan zörög a tavalyi avar, mely közül már új élet csírái törnek a magasba. Apró, finoman rezgő torkokból csalogató üzenetek töltik meg a langyos levegőt. Majd azonnal jön a válasz is. Ezerféle, számomra szavakká nem formálható, mégis valahol mélyen könnyen értelmezhető párbeszéd. Zúgnak a virágzó bokrok is. Rovarok mindenütt. Viszketni kezd a térdhajlatom, kinyitom a szemem. Hupsz. Megvan az első kullancsom az idén. Nem piszkálom, inkább egy határozott mozdulattal kitépem, hogy mérgét magával vihesse apró halálába. Aztán visszadőlök a fűbe és tovább érzem a tavaszt. Félálomban irányítás nélkül cikáznak bennem a gondolatok, mint a hangyák már a bal karomon. Hadd tegyék. Valamiért az elmúlt tél nyomasztóbbnak hatott, mint az eddigiek, ezért az első langyos szellőkkel én magam taszítottam messzire az egészet. Nem tudom, ki hogy volt vele. A március már úgy jött el, hogy tárt karokkal vártam. Azonnal magamhoz öleltem, pedig 15-e körül szúrt egy kicsit. Bizonyára a természet parancsa hívta elő a sünöket. Meg a “takarodj”. De hiába szúrtak, mert ugyanakkor csiklandoztak is, és az utóbbi erősebb ingernek bizonyult, így végül hosszú, könnyes nevetést idézett elő. Országosat. Talán már cirkuszigazgatók százai élnek a tüskések produkciójából. Szegény, szegény alsóbb szervek, megint elszúratták veletek…

Agyam rendületlenül csapong tovább, a külvilágot egyre tompábban érzékelem. Áprilisban eljött az Inter? bocsánat, az AC Milan és megküzdött liba? megint elnézést, ligaválogatottunkkal. Nagy meccs volt, legalábbis negyvenöt percig, a kettő-kettővel kiegyeztem volna. Az öt-kettes vereséget méltatlannak éreztem, még akkor is, ha történetesen a világ legjobbjai álltak is velünk szemben. Beckham hiszti-rohama viszont felért egy kapufával harminc méterről.

Csaknem elalszom, már csak képfoszlányok sisteregnek a fejemben. Érzéseket alig keltenek bennem. Nagyjából egy héttel a focigála előtt új miniszterelnökünk lett. Igen, csak úgy lett. Odarakták, feltolták, benyomták, rácsinálták az országra, mint valami nagy dolgot, amely alatt lélegezni is alig lehet. Hogy majd megoldja a válságunkat. Hát persze. Az emberek számára pedig a közönyt adagolják fentről altatóként, hogy valakik majd kioperálhassák belőlük utolsó, létfontosságú szerveiket is.

Felriadok, valami megcsípett. Mire szemem megszokja a fényt, az elkövető már messze szállt. Mindegy, legyen boldog azzal a csepp vérrel. Az ég közben beborult, ám a madarak éppoly szenvedélyesen vallanak szerelmet egymásnak és az életnek, mint minden tavasszal, mióta világ a világ.

Az Internacionálé pedig mellettük hamisnak hangzik, mégha immár gordonkán játsszák is. Csak a libák hallgatnak, a bárányok már nem.

Révuti Norbert