Nagybörzsönybe – időn és téren át

0
118

Útvonal: Kismaros – Szob /vonat/ – Nagybörzsöny /autóbusz/ – Farkas-völgy – Koppány-nyereg (K) – Égések – Márianosztra (P) – Szob (12 + 7 km)

15 vagy 20 millió évvel ezelőtt történt? Már nem világítottak az éjszakában az izzón röpködő kövek. A morgás is elhalkult a hegy gyomrában. Azért még megindult, ott benn, egy-egy nagyobb tömeg. Hátha lesz ereje a felszínre törni! De nem. Csak a forró vizes oldatokat, túltelített gőzöket tudta a kőzet likacsaiba, repedéseibe, járataiba préselni. Aztán teljesen erejét vesztette, kihűlt. Kihűlt a forró vizes oldat és a gőz is. A benne szállított mindenféle fémek ércei pedig már nem vándoroltak tovább. Így esett, hogy Nagybörzsönybe szép ezüstérc-telérek nyújtózkodtak a kövek között. Az ezüst pedig szereti az arany társaságát – hogyisne! De lett itt egyéb is. A félelmetes nevű pirrhotin – vassal és kénnel. Galenit – ólommal. Bizmut és cink. (A kíváncsibbak kedvéért: mindez a földtörténet újkorában, a középső-miocén tortonai emeletében esett meg.)

Szűk vagy bő ezer évvel ezelőtt történt? Az erre járó ember keresni kezdte az ércteléreket. S az bizonyos – írásos feljegyzés tanúskodik róla – hogy 1312-ben már bányászták az ezüstöt. E feljegyzés arról is tanúskodik, hogy a világ nem sokat változott azóta. Mert éppen arról van szó, hogy az esztergomi érsek bepanaszolta Csák Máté hívét, Iburfia Istvánt, mivel elfoglalta három faluját: Bajtát, Lelédet és Bersent, és ez utóbbiban lévő ezüstbányát, melynek jövedelmét bitorolta, s ezzel 200 márka kárt okozott. I. Károly (Róbert) ekkor a király. A nemesfémet ő is szerette. Monopóliumot biztosított forgalmazásukra a mindenkori királynak. Mindemellett létrejött a pénzverő és bányakamarák országos hálózata. Az ország ez idő tájt szép terjedelmes volt. Itt van mindjárt Selmecbánya, amiről köztudott, hogy “az aranytelér farka Selmecen és a feje Börzsönyben van”. Vagy Körmöcbánya. Amiről eszünkbe juthat az a jó arany forint (1325-től), amit egész Európában szívesen tettek a bugyellárisba. A vállalkozó bányászok pedig egyre szaporodtak. Legtöbbjük német földről jött. Az arany 1/30-ad, az ezüst 1/24-ed része jutott nekik. Ha a felszínen bukkantak rá a telérrel, akkor könnyebb dolguk volt. Horpák (horpadások) mutatják ezen helyeket. Ha a föld alá kellett bújniuk, akkor keservesebben tudták – kivésve a tárókat – az arany- és ezüstércet meg

szerezni. (Robbantani először majd csak 300 év múlva fognak, Selmecen). De gazdagodtak, s Zsigmond királytól, 1417-ben, bányajogot is kaptak. Aztán jött a török, és mindennek vége lett.

200 vagy 300 esztendővel ezelőtt történt? Újabb “aranyásók” érkeztek. De egyre gazdaságtalanabbá vált a kitermelés. A legújabb – 1991. évi – felmérés szerint egy tonna kőzetből 2 gramm arany volna kinyerhető. Összességében 4000 t. De mi maradna akkor a hegyből?

Ide igyekszünk hát. A buszról rögtön a falu elején szálljunk le! Ha szerencsénk van – mint most nekem – akkor nyitva találjuk a Szent István templom kerítésén a kaput, s a templomajtót is. Oly csodálatos ez az 1200-as évekből származó építmény, hogy hiábavaló a szót vesztegetni rá. Ha kellő áhítattal magunkba szívtuk a levegőt, melyet e templom kövei árasztanak, rácsodálkoztunk arra a 19 bajuszos bácsira, akik a főpárkány alól figyelik mozdulatainkat, egy időre odébbállhatunk. Néhány negyedév múlva úgyis visszatérünk – mert másképp cselekedni lehetetlen.

Az út túloldalán a temető. Bukszusokkal, fenyőkkel, a sírköveken gyakran német nevekkel. A falu belseje felé haladva a híres börzsönyi pincék. Barátságos “összevisszaságban”, szétszórtan pöttyözik a domboldalt. S jobb kéz felől, amerre majd továbbindulunk a kék jelzésen, a falu másik középkori templomához, a bányásztemplomhoz érkezünk. S tiszta csoda, hogy e kis faluban ilyen megeshet, de ez is az 1200-as évekből származik! Kicsit ugyan fiatalabb társánál, minek oka, hogy ezt a német telepesek német szót hallani építették maguknak – s az előzőbe a magyarok jártak. Kapuja fölött a Zsigmond idejéből származó bányászcímer. Még két, későbbi korból való (XVIII. és XIX. századi) templomot látogathatunk meg, bár előttem mindkettőnek az ajtaja zárva maradt.

Korántsem értünk a nevezetességek végére! A bányásztemplommal szemközt a tájház, az evangélikus szomszédságában a vízi malom, a falu közepén lévő téren az első és második világháborús emlékmű. Feltűnően sok név sorakozik mindkettőn! Érdemes a kisvonatra is jegyet váltani. Nagyirtáspusztáig zakatolhatunk, s közben Kisirtásnál és Tomácshegynél az Y alakú csúcsfordító segít a szintkülönbség leküzdésében. Igazi kuriózum! Már annak, aki még nem utazott hasonlón az Andokban.

S ha “vásárfiát” is szeretnénk hazavinni, javasolnám a csipkefaragásokat, vagy fonott kosarakat, kézzel szőtt szőnyegeket, esetleg házi szörpöt, lekvárt. Imigyen,

kellőképpen kifáradva nekivághatunk a hazafelé vivő 12 km-es útnak, amiből úgy lesz 19 km, hogy – minden előzetes híresztelés ellenére – ma sem indult meg a közlekedés a Szob-Márianosztra kisvasút 7,5 km-es szakaszán. (Pedig arra 600 milliót költöttek a közelmúltban).

Adatok:

terület: 5065 ha

lakónépesség: 795 fő

lakások száma: 354

/KSH 2008. jan.1./

Róka Zita