Egy nőnek rengeteg ruhára van szüksége. Először is, az alapruhatár darabjai ugye nem hiányozhatnak. Laza, sportos, elegáns, klasszikus, irodai, hétköznapi, és elbűvölő alapdarabok tehát mindenképpen kellenek, és nem árt, ha több is van belőlük raktáron, többféle színben. Ezekhez természetesen cipőkre, táskákra és egyéb kiegészítőkre is szükségünk lehet, így azokból is illik bevásárolni.
Azt már az óvodás korú kislány is tudja, hiszen az édesanyjától korán eltanulja, hogy piros cipőhöz piros táska dukál, így ha valamelyik még nincs, feltétlenül be kell szerezni belőle – ezt igazán be lehet látni. A piros szín árnyalata sem mindegy, hiszen a meggypiroshoz – ebben nincs vita – csakis meggypiros illik, a narancsvörös vagy a bordó szóba sem jöhet. És akkor még nem beszéltünk a szoknyákról, sálakról és blúzokról, ezeket ugyanis legalább ilyen részletességgel kell összehangolni.
Egy – egy bevásárló nap után elégedettnek érezhetjük magunkat, de hamar bebizonyosodik, hogy korántsem lehetünk nyugodtak. A “nincs egy göncöm” kifejezés talán segít felismerni és belátni, miről is beszélek. Ami egyszer már volt rajtunk, nem nyújtja a “most ezt megvillantom” érzést, így aztán mindig kell valami új, amiben kellő önbizalommal vonulhatunk utcára.
Szerintem ez így teljesen rendben van.
Egyedüli megoldandó feladat lehet, hogy mégis hová a bánatba pakoljuk el a ruháinkat, mivel a lakásban fellelhető összes szekrény csordultig van a már követhetetlen és számon tarthatatlan
mennyiségű, színű, méretű, állapotú és rendeltetésű ruhákkal. Úgy tűnhet, a helyzet menthetetlen, pedig rengeteg lehetőség van, hogy mit is kezdjünk a számlálhatatlanul sok gönccel.
A legfontosabb: nem szabad feladni! Mindent, ami útban van, egyszerűen be kell tuszkolni a szekrénybe. Tuszkolás után el kell torlaszolni a szekrény ajtaját, nehogy a nyakunkba zúduljon minden. Ekkor jön az a rész, hogy el kell rohanni új cuccokat venni, hiszen semmit sem talál az ember a szekrényben. Lassan megint eljön a “nincs egy rongyom” érzés, tehát újakat kell beszerezni. Ha megvannak az új darabok, azokat ügyesen púpozzuk fel egymásra széken-ágyon, majd minden létező járófelületen is. Amikor betelt az élettér, irány a bútorbolt: az új gardróbok, szekrények, és komódok sora valameddig kisegít bennünket a bajból. Ha a lakás megtelt a szekrényekkel, egyszerűen el kell adni a lakást. Ennek durvább fajtája lehet, ha kárt teszünk a lakásban, de előtte rafinált biztosítást kell kötünk, hiszen akkor a kapott pénzből rengeteg ruhát és szekrényt vásárolhatunk.
Ha esetleg ez a módszer nem lenne célravezető, de mégis jönnek-jönnek a ruhák a lakásba, ki lehet próbálni, mi történik, ha nem csinálunk semmit. Akár plafonig tartó kupit is képezhetünk, és benne romantikus alagutakat vájva közlekedhetünk az otthonunkban. A labirintusszerű utcácskákat idővel megunva nagyon egyszerű a megoldás: a “How Clean is Your House” című műsor stábja biztos szívesen segít.
Ha ez sem vezet sehová, még mindig van mit tenni: próbáljuk ki, mi történik, ha rendet rakunk. Ha jobb a közérzetünk, akkor minden rendben. Ha nem, akkor sincs minden veszve: menjünk el színésznek, vagy rock-zenésznek. Biztos a siker!
Liebhardt Petra