Kiút a válságból – Isten segítségével

0
135

Moravcsik Jánost, Jankót, Janekot – ki hogyan szólítja – gyakorlatilag gyerekkorom óta ismerem és biztos vagyok benne, hogy ezzel sokan vagyunk így. Személyes beszélgetésünk során azonban lelkének olyan mélységeit tárta fel, amelyekről eddig csak sejtéseink lehettek. Ebben szintén biztos vagyok.

– Évek óta egy segítő szervezetnél dolgozol. Mi vezetett el ehhez a hivatáshoz?

– Azelőtt az életem zajlott, ahogyan zajlott. Túl sok beleszólást nem engedtem másoknak, pedig nagyszüleim igyekeztek a helyes mederbe terelni. Aztán elérkeztem egy pontra, amikor úgy éreztem, hogy zsákutcába jutottam.

– Elárulod, hogy mi volt ez a pont?

– Nagyjából öt évvel ezelőtt történt. Akkor úgy éreztem, valami hiányzik az életemből. Egyre nagyobb baklövéseket követtem el, és mindez egyre jobban nyomasztott. Volt egy munkahelyem, amit nem szerettem, éltem egy kapcsolatban, ami ugyan szép és jó volt, de mégis hiányzott belőle valami. Válságba kerültem, nem láttam értelmét az életemnek. Aztán ott hagytam a munkahelyemet, a régi életemen pedig változtatni próbáltam.

– Ettől még egy válság nem oldódik meg?

– Nehéz erről beszélni, pedig hatalmas öröm, amit kaptam. Azelőtt talán haragudtam is Istenre. Más volt az Isten-képem. Mostanra átformálta az életemet és értelmet adott neki. Csak annyit kellett tennem, hogy őszintén forduljak hozzá. Nagyon nehéz volt megtenni. Imádkoztam, hogy adjon értelmet az életemnek. Nem mondom, hogy most minden rendben van körülöttem, és én sem vagyok jobb, mint bárki más, csak megtapasztaltam az Ő kegyelmét. Az egyik reggel arra ébredtem, hogy aznap éjjel valami történt velem. Talán még ilyen örömöt nem is éltem át. Felkeltem és nagyon boldog voltam. Persze nem értettem, mi ez, de ezután minden nap dolgozott bennem. Valamiféle álom lehetett, nem tudom? Tudtam, hogy egy segélyszervezetnél fogok dolgozni.

– Ez pedig a Váci Egyházmegyei Karitász, ugye? Hogyan kerültél oda?

– Minden héten bejártam a munkaügyi központba, részt vettem sok állásinterjún, de egyik esetben sem gondoltam, hogy rám várnak. Volt ott egy nagyon kedves hölgy, aki egyszer azt mondta: ?gyere viszsza a jövő héten, mert lehet, hogy tudok valamit a számodra.? Megkaptam a Karitász telefonszámát, és felhívtam a vezetőt, Kármán Jánost, akivel megbeszéltünk egy időpontot, majd találkoztunk. Ő pedig megkérdezte, hogy van-e valamilyen kapcsolatom az egyházzal. Mondtam, hogy nincs. János hamar oldotta bennem ezt a feszültséget. Akkor költözött a raktár, és ebben kellett részt vennem. Átpakolni a bútorokat, a helyiségeket rendbe tenni.

– Miből áll a munkád?

– Legnagyobb részt abból áll, hogy adományokat szállítunk a felajánlóktól kisebb Karitász csoportokhoz az egyházmegyében, de célirányosan családokhoz is.

– Mi fogott meg ebben a tevékenységben? Mert, ugye, jönnek és mennek a szürke hétköznapok?

– Hosszú távon csak akkor van értelme, ha van hite az embernek.

– Hogyan viszonyulnak kollégáid ahhoz, hogy evangélikus vagy?

Igen, evangélikus családban nőttem fel, de a katolikus szertartásokon is nagyon sokat kaptam. Ugyanazt érzem egy katolikus templomban, amit egy evangélikus istentiszteleten. Az ökumenizmust pedig megélem a munkahelyemen is. Ami igazán lényeges, az ott van minden felekezetben. Örülök, hogy egyre többen így gondolják.

– Mik a terveid a jövőre nézve?

– Hatalmas kegyelem, hogy itt dolgozhatok. Nem gondolkodom más hivatásban. Viszont komolyan foglalkoztat a szociálpedagógus szak elvégzése itt Vácon.

– A kegyelem hogyan nyilvánul meg a hétköznapjaidban?

Az adományt ki lehet úgy vinni, mint egy csomagküldő szolgálat, és ki lehet vinni máshogyan is. Ha valaki valamit felajánl, hogy örömet okozzon, azt jelenti, hogy Isten sok emberben munkálkodik. Mi csak elvisszük egy másik családnak, amely rászorul. Isten kezében eszköznek lenni, hogy tervét véghezvigye, nagy öröm.

– Egy esős szerda reggelen is ennyire tisztán érzed mindezt?

– Nem, néha azt érzem, hogy ?nem hiszem el, hogy ez most ennyire sürgős!?.

– Döbbenetes gondolatokat fogalmaztál meg?

– Egyszerűen ezt tapasztalom. Nem biztos, hogy jól fogalmaztam. Senki ne gondolja, hogy jobb vagyok bárkinél. Emberekkel foglalkozni nagyon nehéz. Ezt biztosan érzik azok is, akik velem foglalkoznak.

– ?hát, te is emberből vagy?

– Igen. Egyszerűen hálás vagyok az Istennek.

– Pedig sok fájdalom ért téged is. Miért vagy mégis hálás? Nem volna egyszerűbb elzárkózni?

– Ezelőtt ezt tettem? Viszont már tudom, hogy ezt nem lehet. Néha Isten hagyja, hogy szenvedjünk, de előbb-utóbb mindez a javunkra válik! Most is van annyi fájdalom az életemben, és még biztosan vár is rám rengeteg. De most már másképp látom, és tudom, hogy Ő jó, és jót tesz az én életemben? Lehet, hogy dohszagú vagy elcsépelt, de így van. Még akkor is, ha történnek olyan dolgok, amik nagyon megráznak és padlóra küldenek. Személy szerint szeret mindenkit, úgy ahogy mi emberek el sem tudjuk képzelni. Az életemnek irányt mutatott.

– A barátaid éreznek valami különbséget rajtad? Vagy maradtál “a Jankó”?

– Ez egy folyamat, és nem egyik pillanatról a másikra történik. Nagyon sok minden áll még előttem. Nem tudom, érzékeltek-e változást. Te látsz rajtam valamit?


Révuti Norbert