Vízlépcsőkön innen és túl

Az északi szomszédunkkal közösen megépítendő Bős – Nagymaros története nagyjából ismert, de néhány adalékot elmondanék, melyek egy része kizárólag a saját következtetésem. Az osztrákok 1964-től kezdődően, kilencet megépítettek az országukat átszelő folyószakaszon (ezek sorában hatodik a melki), de azért itt sem teljes a kép: a hetedik, amelyik a gyönyörű wachaui részre lett tervezve, nem készült el, a hainburgi tizedik megvalósítását pedig végleg leállították a környezetvédők erőteljes tiltakozására. Itt említem meg, hogy ezek a vízlépcsők a világgyakorlatnak megfelelően többcélúak, tehát a hajózás mellett az energiatermelést, az árvízvédelmet, a közlekedést és a turizmust is szolgálják. A környezetvédelem egyik érve pedig a természetbe való súlyos beavatkozáson kívül a nagyvárosok szennyvíz-hálózatának veszélyeztetése a vízlépcsők esetleges meghibásodásakor.

Érdekes módon, két meg nem épített vízlépcső (a hainburgi mellett a wolfsthali) is közvetlen Pozsony fölött lett volna és ezek hiányában, a vízmélység megtartásához csak a bősi gátat kellett nagyobbra építeni (igaz ez a Duna vizének nagyobb  mértékű elterelését eredményezte, de a hajózóútvonal biztosítása magvalósult), ami az energiatermelést is jelentősen növelte. Gyorsan (1998-ra) befejezték a Bécs alatti freudenaui vízlépcsőt (melyben elhelyezték a nagymarosiba tervezett turbinákat) és – az események pozitív hozadékaként – átadták a Duna-ártér Nemzeti Parkot. Afelől sincsenek kétségeim, hogy a nagymarosi vízlépcső is előbb-utóbb meg fog épülni, (mert ez a globális világ követelménye – hogy a teherhajók biztonságosan közlekedhessenek a kritikus szakaszokon). Lehet, hogy nem pont ugyanott és nem ugyanúgy, viszont energiahasznosítás szempontjából már elhanyagolható lesz. (Ámbár lehet, hogy a Szigetköz helyzetén segítene.) Az a meglátásom, hogy Szlovákia ügyesen manőverezett a politika “oldalvizein” és még talán tőkét is tudott ebből kovácsolni, az EU szimpátiáját illetően.

De mindezeken túl: Magyarország kiszolgáltatottsága, vízföldrajzi szempontból tovább fog növekedni a “felvízi” országokkal szemben (ez a Tiszára és a Körösökre is igaz), ezért elsődleges nemzeti érdek, hogy mihamarabb egy saját (!) vízgazdálkodási és árvízvédelmi stratégiát dolgozzunk ki, a globális felmelegedés következtében előidőződhető katasztrófák elkerülése érdekében. A vízlépcsőrendszereknek van alternatívájuk: a mederalakítás és a fokgazdálkodás, mely nálunk már régóta jól működött (Kismaroson is), ám több okból is hagyták elsorvadni. Nagyképűségnek is tűnhet, de kimondom: azért is próbálom népszerűsíteni a turizmusnak ezt a formáját, mert a szabad természetben végzett testmozgás elősegítheti a szabad gondolkodást, hogy ne kizárólag a média alakítsa véleményünket.