Magyarországi Német Önkormányzatok napja a Kongresszusi Központban

0
763
magyar_nemet_zaszloA Magyarországi Német Önkormányzatok napján ünnepélyes gálaműsort rendeztek a budapesti Kongresszusi Központban, 2011. január 8-án, a Német Szövetségi Köztársaság Belügyminisztériumának támogatásával. Ünnepi beszédet mondott a rendezvény védnökeként Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Beszédében a Miniszter úr méltatta a svábságot, felemlegetve szorgalmát, tisztaságát, tisztességét. Anyai ágról egyébként sváb ő is, amint ez most kiderült. A gálaműsor keretében került sor a magyarországi németek legmagasabb kitüntetéseinek átadására. A kismarosi Német Kisebbségi Önkormányzat is részt vett az eseményen, amely alaklomra nagyon szép műsort állítottak össze a szervezők. Azért az nem volt semmi, mikor a megtelt konrgesszusi palotában fúvószenekarral és 3 egyesített énekkarral, és a nézőkkel közösen megszólalt először a magyar, majd a magyarországi németek himnusza!

Andresz Györgyné