A faj nem veszélyeztetett: nem csökken az állománya; alkalmazkodóképes, így a nagyvárosok belső kerületeiben is megél; mesterséges odúkkal jól telepíthető; a téli etető összes eleségtípusát fogyasztja. Akkor miért éppen ez a madár a 2011-es év madara?
A természetes élőhelyek és a fajok eltűnése
nem pusztán tudományos probléma
Napjainkra a természetes élőhelyek átalakítása, életközösségeik változatosságának csökkenése olyan mértéket ért el, hogy már nem csak a biológusok, ökológusok és a zöld szervezetek, de a kérdéssel nem foglalkozó lakosság egyre szélesebb rétegei is érzik ennek negatív hatásait. Azaz ma már a fajok eltűnése, a táj kiüresedése közvetlen, negatív hatásokat gyakorol a gazdaságra, a lakosság életszínvonalára, a nemzeti, kontinentális és bolygó szintű kereskedelemre, élelmiszerellátásra – azaz a társadalom szövetének egészére.
A 2010-re várt eredmények nem teljesültek
Sajnos a kedvezőtlen hatások még csak mostanában kezdik elérni a közvélemény és a döntéshozók ingerküszöbét, amit az is igazol hogy az 1992-ben, Rióban aláírt biodiverzitás védelmi egyezmény – mely azt tűzte ki célul, hogy 2010-re állítsuk meg a biológiai sokféleség csökkenését – nem hozta meg a várt eredményeket.
A sikertelenség okai
A sikertelenség számos, egymással összefüggő oka közül néhány a minden bizonnyal legfontosabbak közül:
- Az életünket közvetlenül befolyásoló “nagy” kérdésekben általában a rövid távú gazdaságosság, a puszta haszonelvűség az irányadó döntéshozatali szempont.
- A negatív környezeti hatások még mindig nem érintik olyan mértékben közvetlenül és széles körben a világ anyagi, politikai, kulturális és katonai hatalmát birtokló jóléti társadalmak polgárait és gazdaságát, hogy változtassanak a szokásaikon és kiköveteljék a nélkülözhetetlen lépések megtételét a döntéshozóktól. Azaz mindaddig nem fogjuk fel, fogadjuk el magunkra nézve is érvényesnek az ökológia törvényszerűségeit, amíg annyira tönkre nem tesszük a világunkat, hogy életben maradásunk már csak “kényszerökológiai” lépésekkel (víz- és energiafelhasználási fegyelem, népességkorlátozás stb.) lesz megvalósítható. Mennyivel jobb lenne, ha a ma kis (de a halogatással egyre nagyobbá nyúló) lépéseivel elkerülhető lenne egy környezetileg és társadalmilag lepusztult Mad Max-szerű jövő rémképe.
- Azzal, hogy a hivatalos orgánumok ökológiai szaknyelven azt hangoztatják, hogy “Állítsuk meg a biodiverzitás csökkenését!”, nem sikerült a laikus lakosság nyelvére lefordítani a problémát. Az emberek többsége már magát a biodiverzitás fogalmát sem ismeri, Ha valaki túljut a szlogen dekódolásán, még mindig ott a nagy kérdés, hogy mennyiben érzi húsba vágónak a sordély, a vékonycsőrű póling, a csíkosfejű nádiposzáta vagy a kaliforniai kondor eltűnését.
Nincs okunk tehát csodálkozni azon, hogy a jóléti társadalmak millió és millió polgára – felélve a jövő tartalékait – továbbra is pazarlóan él, miközben a világ népességének majd’ felét kitevő, feltörekvő gazdaságú országok (Kína, India) ezt az életszínvonalat tekintik elérendő célnak. Figyelembe véve a Föld folyamatosan növekvő népességét, ez nyilvánvalóan fenntarthatatlan cél, mivel pillanatnyilag csak ez az egy bolygó áll rendelkezésünkre.
Miért a széncinege a 2011-es év madara?
Fel kell tennünk a kérdést, hogy a környezet és a természet védelmét továbbra is kizárólag állami feladatnak tekinthetjük-e, amit majd valaki más old meg, vagy mi magunk is akarunk és tudunk tenni ez ügyben? Meglátásunk szerint az egyes embereknek, a családoknak, a helyi közösségeknek egyre nagyobb szerepe van a környezet- és természetvédelemben. Fontos, hogy ez tudatosodjon bennünk, illetve váljék világossá a politikusok, a döntéshozók számára is.
