A megfagyott sólyom

0
945
vandorsolyom_szolnyik_csaba2011. január 30-án a Börzsöny turistaútjait járva egy patak melletti tuskón strázsáló ragadozó madárra lettünk figyelmesek. A madár miután észrevett tovább pihent, így világossá vált, hogy valami nincs rendben vele. Rövid cserkelés után egy öreg vándorsólymot sikerült befognunk.

A sólyom ismeretlen okból kiadós fürdőt vehetett az út melletti patakból, mivel a kormány- és evezőtollakra annyi víz fagyott rá, hogy röpképtelenné tette a madarat. Az ott tapasztaltak szerint nem tudta volna magáról lerázni a jeget, és késő délután lévén cselekedni kellett. Gondos bebugyolálást követően magunkkal vittük a mintegy 3 km-re lévő autóhoz. Időközben a kisebb jegesedések leolvadtak róla, valamint a test is egyre melegebbé vált. Az autóban teljesen felolvasztottuk, és megszárítottuk. Jó kondícióban volt, ahogy felszabadult a jég fogságából, nyugtalanná vált. A talált helytől 8 km-re engedtük szabadon, ekkor már nagyon eleven volt. Azonnal emelkedni kezdett, néhány 100 méter után eltűnt a szemünk elől.
Nem mellesleg a madár szlovák gyűrűs volt. Mint utóbb kiderült tojó madarunkat 6 év 8 hónapja, innen 134 km-re, Rozsnyó mellett gyűrűzték fiókaként ? köszönet a gyors adatközlésért és közbenjárásért Prommer Mátyás fajvédelmi koordinátornak és a szlovák kollégáknak.
A sólyomnak szerencséje volt, hogy megtaláltuk, véleményem szerint a 24 órás fagyban nem sok esélye lett volna az életben maradásra.
Mátyástól kapott információk szerint tavaly fordított esetet regisztráltak a Felvidéken, mivel a Szlovák-karszton egy magyar színes gyűrűs öreg tojót fotóztak le, ami a Dunakanyarban repült ki.

Szolnyik Csaba

(a fotót a szerző készítette)