Kis váci gasztrokörkép

0
572
vacigastro_1_foto_Neugam_SzabolcsMindig felfedezhetünk netes barangolásaink során hiánypótló honlapokat. Ezúttal gasztro-országba kalauzolom el a Kisduna olvasóit: egy elkötelezett Vác-barát, egy gastroblogger vall Vácról s a helyi éttermeket, büféket, cukrászdákat értékeli, többedmagával.


Bár első ránézésre talán kevés dolog található a blogon, a honlap keresőjébe (jobboldalt) érdemes beírni egy étterem vagy egyéb vendéglátóhely nevét, s onnan kezdődik az igazán izgalmas kaland. Többet szerettem volna megtudni a honlap hátteréről, így megkerestem Neugam Szabolcsot, a honlap üzemeltetőjét.

vacigastro_3_foto_Neugam_Szabolcs












Kovács Gabriella: Honnan jött a nagy ötlet?


Neugam Szabolcs: A honlap ötlete 2010. áprilisban született, egy baráti házaspárral Sopronban jártunk, nagyon megtetszett a város néhány vendéglátóhelye és mivel Vácról soha nem volt egy gastro jellegű weboldal, arra jutottunk, hogy ezt a rést illene betömnünk (illetve van, de az országos, és foghíjas a Dunakanyart illetően, szó se róla – K.G.).

Az alapkoncepció az lett volna, hogy titokban látogatjuk meg a helyeket, majd a kilétünket teljesen fedve jelennek meg a cikkek, írások. Ennek meglett volna az az előnye, hogy teljes visszafogottság nélkül “bármit” írhattunk volna. (Az természetesen cél volt, hogy mindenféle anyagi vagy személyes elkötelezettség nélkül írjunk jót, vagy “rosszat”, hideget/meleget.) A gastro fogalom elég tág, tehát a blogba beleférnek kocsmák, éttermek, restik, a piaci lángosos, a pékségek, fagylaltosok… minden, ami gasztronómia!

K.G.: Aztán beindult a dolog…


N.Sz.: Igen, de sajnos barátom időhiány miatt nem tudta velem elkezdeni ezt a munkát, (később remélem csatlakozni fog!), de így is sok segítséget kapok barátoktól, sőt ismeretlenektől is. Így tehát elkezdtem járni a várost, felkeresni minél több vendéglátót, minél többet beszélgetni velük, fülelni a pletykákra, információkra, fotózni, megismerni a vendéglátóhelyek alkalmazottait, vezetőit. Tulajdonképpen megtudni, ki mit lát dolgozó-, illetve vendégszemmel.

Érdekel a helyek múltja is, aminek feltérképezésében a családom nagy segítség, illetve Vácról szóló könyveket is felhasználtam a kutatásokhoz. Nagyon sok olyan hely van, aminek akár több száz éves múltja van, vagy valamiért érdekes a múltja, s talán csak kevesek ismerik.

 

vacigastro_4_foto_Neugam_Szabolcs












K.G.: Mit szeretnél elérni a honlappal?


N.Sz.: A cél nem az, hogy lejárassunk vagy az egekig magasztaljunk egy helyet, de tény, hogy jelenleg nem üzemel olyan oldal, ahol nem csak egy Google maps térképet, egy címet, telefonszámot, esetleg egy két bélyeg méretű képet láthatunk egy-egy váci étteremről. Valahol a város és a vendéglátók érdeke is lehetne talán az oldal, ahol végre kicsit lazábban mutatunk be egy helyet, lehet kommenteket feltölteni, véleményt nyilvánítani. Óriási hibának tartom, hogy nincs egy olyan váci weboldal, ahol működne fórum…

Az oldal létrehozásának egy másik indíttatása az volt, hogy szeretek emberekkel foglalkozni, megismerni őket. Szeretem a szülővárosom, megpróbálom nem kívülállóként élni az életem a városban. Minimális dolgokkal jobbá tudjuk tenni a város mindennapjait, a közösséget.

 

 

K.G.: Mi a siker titka, úgy értem, mitől jó egy vendéglátóhely?


N.Sz.: Nem hiszem, hogy két helyi étterem vagy kávézó között mindenképpen konkurenciaharcnak kell kialakulnia, hiszen ha egy adott hely valamiben jó, a másik attól még lehet jobb másban. Ha valamit eltalál egy vendéglátóhely és folyamatosan tudja hozni ezt, és mellette megújulni is képes, sikerre van ítélve. Élő példája ennek, hogy hány pizzéria üzemel, valószínűleg rentábilisan a városban. Étteremből sajnos kevés van, legalábbis az én meglátásom szerint, és amelyek üzemelnek, ott pedig marketing és reklám problémákat látok. Nyáron sokat sétáltam, fotóztam a főtéren és a turistáknak fogalmuk sem volt, hol ihatnak meg egy kávét, hol ehetnek egy halászlevet, egy salátát.

vacigastro_2_foto_Neugam_Szabolcsvacigastro_6_foto_Neugam_Szabolcs

K.G.: Ezt én is tapasztaltam. Sokszor megállítják az embert az utcán, s kérdezősködnek, mi hol található. De talán ezzel a városfejlesztőknek kéne foglalkozni.


N.Sz.: Igen, így van, és ugyan nem gastro téma, de szerintem szorosan ide kapcsolható: viccnek tartom, hogy nincs Vácon egy szálloda. Nem panzió, bár ezekkel semmi probléma, de egy ekkora város, ilyen múlttal megérdemelne egy patinás szálláshelyet, akár 100 főre. Szintén itt említeném, hogy minimális azon programok száma, amit akár az idelátogatóknak, akár a város lakosainak rendeznek. Látható, hogy van változás, ami pozitív, de ez még mindig nagyon kevés. Vannak egyéni kezdeményezések is, például egy baráti házaspár meglátásom szerint sokat tesz a városért (rendeznek forraltborfőző, lecsófőző, kocsonyafőző versenyt), de úgy látom, ez valójában nem elég. Akiben van egy kis plusz energia és tenni akarás, nagyon apró dolgokkal tudna segíteni a városnak, akár csak reklámozni eseményeket, ezt-azt, ismeretségi k
örében.

vacigastro_5_foto_Neugam_SzabolcsK.G.: És hogyan tovább? Úgy gondolod, jó úton haladsz?


N.Sz.: Rengeteg meg nem valósított ötlet van még a fejemben az oldallal kapcsolatban, amelyekről most nem szeretnék túl sokat elárulni… Az eddigi látogatottság engem is meglepett. Tavaly április óta több mint 17 ezren látogatták meg az oldalt, már várják az új cikkeket, képeket, kezd kialakulni egy közösség. Bármennyire is érzem szívügyemnek, sokkal több írás kéne, apró hír, információmorzsák, de jelenleg erre van energiám a munka, a család mellett.

Az eddigi látogatóknak szeretném megköszönni, hogy követik cikkeimet, nem ígérhetem, hogy sokkal gyakrabban tudok írni, de annyit igen, hogy folyamatosan foglalkozom a várossal és az oldallal!

 

 

Gastroblogger: Neugam Szabolcs

A honlap pedig erre található: vacigastro.blog.hu

 

Fotók: Neugam Szabolcs