Ezzel a mondattal búcsúzott kicsiktől-nagyoktól, fehérhajú nagymamáktól, fehérbajszú nagypapáktól a magyar nyelv legnépszerűbb és legszeretetreméltóbb művelője: Kányádi Sándor.
Verőcére jött vendégségbe. Tényleg olyan volt, mintha nagyapánk érkezett volna újra közénk, nyolcvankét évesen, huncut mosollyal a szeme sarkában. S ha hiszik, ha nem, megverseltette, megénekeltette a közönséget, sírtunk, nevettünk, büszke magyarok és európai gondolkodók voltunk egyszerre.
Varázslatos este volt.
Azzal a szándékkal mentem, hogy készítek egy jó interjút, nagy elánnal felkészültem, ahogy illik, de Sándor bácsi mindent felülírt. Mesélt nekünk arról, hogy a világon mindenütt, ahol megfordult, élnek magyarok. Bárhová ment, és elkezdte, hogy Itt van az ősz, itt van újra, mindenütt tudták folytatni. Mint ahogy mi is.
Merthogy verset mindenki tud mondani ám! S dalolni? Azt is tudtunk. A Tavaszi szél vizet áraszt-ot természetesen a közönség szívvel-lélekkel énekelte vendégünkkel. Sőt! Megtanultunk tőle egy balladát is:
Horváth Imre: Ballada
Hogy szülőanyja a fekete föld,
Erre gondolt a liliom, s letört?
József Attila sem maradt ki: A semmi ágán ül szívem?Ezt is tudtuk folytatni. Mert, mondja Kányádi Sándor, – aki szerint, majd pár év múlva derül ki, hogy ő költő volt-e, – a jó vers olyan, mint a jó cipő. Mindegy, hogy kicsiknek való, vagy nagyoknak, az a fő, hogy nemes anyagból készüljön.
Három dolog játszott fontos szerepet az életében: a kutya, a csikó és a könyv. És itt olyan eredeti történetek következtek, amikbe szinte beleborzongtunk. Elmesélte, hogy a születésekor kapott lovat már öregen és idősen hogyan marták halálra a farkasok, miközben védte az újszülött csikót. Megrendítő történet volt. Mégsem mentünk el szomorúan, mert máris megénekeltetett bennünket újra. Ezt énekeltük:
Betemetett a nagy hó – Kaláka együttes dala
A verset az Alma együttes is megzenésítette…
{youtube height=”330″}4MkmemxY_Sw{/youtube}
És a végén csattanónak, nem fogják elhinni, hogy mi derült ki. Kányádi Sándor egy valódi kútavató! Az első kerületből indult Elek apó (Benedek Elek) kútjával, ahol közadakozásból építettek kutat, s mára szinte járvánnyá vált a dolog. Egyre-másra hívják őt kutat avatni határon innen és túl. Elképzelhetik, mennyire megörültem a dolognak, és milyen örömmel írattam vele alá a versíró verseny díjazottjainak szánt okleveleket.
Az est végén megfogalmazta nekünk azt is, hogy mi a magyar nemzet célja. Ezt a titkot csak tőle leshetjük el, nem politikusoktól, és nem társadalomtudósoktól:
A cél, hogy az anyanyelvünket, amelyen álmodunk, gondolkodunk, beszélünk és olvasunk, őrizzük meg az emberi kor legvégső határáig. Ahhoz pedig, hogy megmaradjunk, minőségi emberekké kell válnunk.
Úgy legyen!
Nem volt szükség interjúra.
Mindent megtudtam, amit kellett.
Nagy tanítómester az Öreg.
Vigyázzanak RÁ a csillagok!
Fotó: Takács István
