Az esőzésekre való tekintettel kihagytuk a gyerkőcökkel a szombati programokat, pedig nagyon ígéretesnek tűnt a plakát alapján a Kittenberger Napok első napja, no de. Vasárnap délután befutottunk s rögtön ismerős arcokat pillantottam meg a színpadon: a Marus tánccsoport ropta – csak úgy pörgött a szoknya! Nagy lelkesedéssel fogadják e csapatot mindenhol, most sem volt ez másképp. Rohanás tovább a kutyaszépség kiállítás felé – húztak -vontak csemetéim, tudtam, estig bizony pacsik sora vár, s nem egy kutyának fülvakargatás is jut.
Mielőtt azonban a kutyákig jutottunk volna, egy ember állt az óriás gesztenyefák árnyékában, s a nyilak múltjáról, jelenéről tartott érdekfeszítő bemutatót; kicsik és nagyok egyaránt szájtátva figyelték miként kell megfeszíteni a húrt, célozni, lőni. Sárog Tibor igazi nyílművész – remélem jövőre is számot tart e rendezvény s a közönség is szaktudására.
Onnan már csak pár lépés volt csupán a Dám, ahol is Babály Csaba remekül konferálta fel a sorakozó kutyákat s gazdáikat egy kis bemutató erejéig: mire kell egy jó vadászkutyának figyelnie, s mire nem. A képek magukért beszélnek: páratlan összhang alakult ki a Nagymaroson bemutatott labradorok, retrieverek és gazdáik között. Nagyon tudták a kutyák, hogyan kell a Dunából kihalászni az eldobott dummy-t (vad helyettesítő eszközt). Számomra meglepő volt, hogy ennyi kutyabarát eljött szavazni a legszebb, legaranyosabb, legilyen-olyanabb kutyára a második felvonásban. Cserni Katalin nagy szeretettel üdvözölte a csaholó, póráz-gubancoló blökiket, s kedélyesen elbeszélgetett gazdáikkal. A zsűri is komolyan vette feladatát, s végül számos oklevél s ropogtatnivaló jutott a boldog kutyatulajoknak s ebeiknek. Kiemelném Buktát, aki közönségdíjjal, s egyben az évente más-más ebhez kerülő vándorkupát is elnyerte. Persze ezek után nehéz volt meggyőzni a minimum ötven kutyát végig simogató lányomat arról, most akkor miért is nincs kutyánk?
