Cserkészek és ecsetek

0
743
Festes-10025A kismarosi aluljáró kifestésének gondolata a múlt évben vetődött fel. Még tavaly nyáron eldöntöttük a cserkészcsapat vezetésével, hogy a hagyományos majális helyett ?falusuvickolást? szervezünk, hisz május 1-je idén vasárnapra esett, és ballagási hétvége is volt, ráadásul mindannyian vágytunk egy kis változatosságra.

Fotók: Mohr Béla

A konkrét ötlet egy vezetői megbeszélésen jött, felbuzdulva azon, hogy Nagymaroson és Verőcén is szép alkotások készültek hasonló aluljárókban. Elkezdődött a munkahelyi kapcsolatokon keresztül a támogatók keresése, és többek egybehangzó javaslatára megkértük Laufer Ferit, hogy tervezze meg a rajzot. Ő azonnal igent mondott a felkérésre, és egy neves festékgyártó cég is felajánlotta támogatását.

Festes-10001
Festes-10003Festes-10008
Festes-10009
Festes-10010
Festes-10011

A nehézséget ugyanakkor az okozta, hogy ez nem egy gyalogos aluljáró 2-3 méteres belmagassággal, hanem egy forgalmas autóút nehezen belátható, 4 méter magas oldalfala. Egyeztettünk a helyi polgárőrökkel, hogy segítsenek beszélni a rendőrséggel, és vállalják a munkák közben szükséges forgalomirányítást. Készséges partnerekre leltünk bennük, és a rendőrség is áldását adta a szakszerű lezáráshoz. Megkerestük az ötlettel a polgármester urat is, aki szóban hozzájárult a munkákhoz.

Amint közeledett a kitűzött nap, beindult a gépezet és komoly ütemterv szerint készült minden. A polgármester úr felhívta figyelmünket, hogy kérjük meg a szükséges engedélyeket, és az autósokra való tekintettel, az út felőli oldalon egyszerűbb rajzot készítsünk. A középiskolásokkal két héttel a tervezett rajzolás előtt lemostuk a fal két oldalát nagynyomású mosóval, és eltávolítottuk a kifagyott részeket, mélyalapozóval bekentük a felületet. Este, a munka után meghívtuk zebegényi cserkész barátainkat is és pihenésképpen airsoftoztunk egyet.

Festes-10014Festes-10016

Festes-10017
Festes-10021Festes-10019

A következő lépés a jelentősen károsodott felület glettelése volt. Anyagiak hiányában, minimális glettelő anyaggal csak az egyik oldalt tudtuk teljesen befejezni, a másik oldal annyira tönkrement, hogy nem volt elég a tervezett mennyiség. Száradás után, már a kapott festékkel fehérre festettük a teljes felületet.

A nagy nap előtt sikerült megnyerni az ügynek több vállalkozó és a CBA támogatását is. Megkaptuk a tulajdonos engedélyét. Egyik este előrajzoltuk a kisvasút felőli oldalt. Ekkor derült ki, hogy bizony szükség van sablonokra a kényes részletekhez, amiket egy tervezőprogrammal készítettünk el. Utolsó este elkezdtük kikeverni a színeket. Óriási élmény volt, főleg, amikor a fehér festékhez adott színezőt egy befőttes üvegben összeráztuk, és kinyitáskor megcsodáltuk az eredményt.

Utolsó éjszaka alig aludtam. Izgultam. Aztán elkezdtek érkezni vezetőtársak, lassacskán elindult a nap. Megpakoltuk egyik barátom hatalmas málnás kocsiját festékkel, ecsettel, állvánnyal, vízzel, mindennel, amit csak el lehet képzelni, és nekivágtunk a Szokolyai útnak. Felállítottuk az állványt, és a lányok egyből elkezdték festeni az eget, míg a fiúkkal az út felőli oldalt rajzoltuk elő. Délelőtt sikerült befejezni az előrajzolást. Ekkor már látványos volt a kisvasút oldalán a festmény. Megérkezett a sötét színekhez szükséges plusz színező, és a rajz megtelt élettel. 15-en festettük egyszerre, nagyjából ennyi különféle méretű ecsetet és hengert vettem előzőleg.

Dani kora délutánra megfőzte az ebédet, chilis babot. A rajzon ekkor már csak javítás és kontúrozás maradt. Míg a gyerekek ebédeltek, mi nagyjából befejeztük a kontúrozást és a részleteket, nekik már csak apró javítás és a pakolás, valamint a csoportkép maradt. Az időbe akkor nem fért bele az út felőli oldal. Sebaj, gondoltuk, akkor még van két hetünk a felület előkészítésére.

Festes-10022
Festes-10023Festes-10027

Festes-10024Festes-10030
Festes-10033
Festes-10025

A szükséges glettelőanyaghoz megkértük a Mapei Kft támogatását. A hét közepén sikerült két este alatt tökéletes felületet létrehozni. Már csak a festés volt hátra. Péntek este még kiegészítettük a festékeket és szombat reggel újult erővel kezdtünk a másik oldalnak. Konrád Lacitól kaptunk láthatósági mellényeket. Mindenkinek fel kellett venni őket, mert a forgalmas út szélén dolgoztunk. Viccesen néztünk ki, de legalább jól láttak minket. Váltva két-két ember irányította a forgalmat, ügyes és pontos munkát végezve. Ugyanez nem volt elmondható minden autósra, de nem történt baleset, sőt az egyik autós megállva egy nagy zacskó pogácsát adott nekünk.
Közben eleredt az eső is, de délután négyre el készült a nagy mű. A híd dilatációihoz cseppentő peremet is csavaroztunk, mert a lefolyó rozsdalé nehezen mosható le a rajzról.

Még apró munkák hátra vannak, de reméljük, hogy egy szép ?szín? foltot hoztunk létre a faluban.

Festes-10031

A festés támogatói:

Sto Hungária Kft, homlokzat festék és hozzá való színező
Mapei Kft, fagyálló glettelőanyag
CBA Dunakanyar Áruház
Kismarosi Polgárőrség
Almássy Gábor ? Patak vendéglő
Fuchs András
Krebsz György
Stedra Ágnes
Szent László Ifjúsági Alapítvány ? a cserkészcsapat közhasznú alapítványa


Lászlófi Károly