Nyár végi scherzo

Megihletett ma a Duna. Nem mintha máskor nem, hiszen valahányszor lemegyek a partra, valami újat tud mutatni, adni… Hol egy felhőfoszlány a vár alatt, hol egynéhány sirály, vagy csak az a fesztelenül könnyed nyugalom, mit a víz szinte áraszt magából.

Fülledt nyári délután volt, talán az idei év utolsó ilyen napja, mikor mindenki tudja, ennyi volt, búcsúzik a kalandor nyár, lassacskán jönnek a subás hónapok. Ilyenkor mindenki megőrül – ki kicsit, ki nagyon.

A fiatalok, akik nem cigit szívnak, s tán nem bambit isznak… Az egyikőjük imbolyogva bokáig megy a vízbe, majd valamit hadonászik, káromkodik egyet, aztán sikerrel visszadől a többiek mellé. Na ja.

Az apukák, akik aggódva figyelik csemetéiket a vízben – ne idd meg, ússzál is, tempózz, fiam, úgy na. Majd elégedetten legurítja sörét. Az anyukák, akik a karúszós, gumigyűrűs kiskacsákat megmártják a vízben, s elgondolkodnak egy pillanatra, tán kajakos lesz belőle, vagy úszóbajnok, ha felnő.

A túlparton kikötő csapat, akik ki tudja, honnan eveztek odáig, s most tüzet raknak, örülnek a távnak, várják a kiérdemelt pihenést. Mellettük négy tehén kolompol – ők is megszomjaztak, isznak a Duna vizéből, s tovább ballagnak a parton.

A kenusok, akik kikötnek, beszámolnak barátaiknak, akik a parton várták őket, hogy mennyire nehéz volt eljutni ide ?pedig máskor is ilyen melegben nyomom, és meg se kottyan, érted?” Majd csobbanás, s felüdülés, jöhet a következő táv.

Az öreg, aki most ül életében először kajakban, fel is borult mindjárt, bár biztatásból nem volt hiány. Persze volt olyan is, akinek sikerült árral szemben elindulni, megfordulni, s visszatérni a kiindulópontra. Nekik további sikereket az evezéshez.