A kerékpáros túrázás – árnyoldalakkal

0
218
P1100227Akik, netán olvasták eddigi írásaimat, rájöhettek hogy a kerékpáros turizmusnak egy bizonyos válfaját szeretném népszerűsíteni. Azt, amely során vonattal jutunk el egy bizonyos távolságig, majd onnan körtúrát teszünk, vagy hazafelé biciklivel jövünk.

Amikor az élményeimről beszélek, tréfáskedvű barátaim azt szokták mondogatni: ?te inkább vonatozni szeretsz, a biciklidet csak alibiből viszed magaddal?. De mostanában, mikor vonatra szállok, néha megkérdik: ?hát a kerékpár, hol marad?? ? erre azt válaszolom: ?nehéz nekem már azt a nehéz gépet, a vonatra pakolgatni? Hát igaz, régebben nagyobb távolságokra is elutaztunk gyerekeimmel és a hazafelé tartó utakon, értek azért kellemetlenségek is ? szép számmal. Ezek ma már, így utólag viccesnek, sőt talán hihetetlennek is tűnhetnek.

P1100208

Az egyik, amelyet el szeretnék mesélni, 93-ban történt, a rendszerváltás reggelén, mikor nyugaton már át lehetett száguldani (kerékpáron) a határokon, de a szlovák-magyar határon még éber szemek fürkésztek, hogy mit viszel, (tán csak nem a kerékpárod?) Ez az eset, arra is példa, hogy nem célszerű a saját faludban, elszigetelten élni, még a szomszédjaidat sem ismerve.

P1100232
Nyár végén, egy hosszú túráról jöttünk haza a lányommal, Anikóval. Svájcból, a Duna-forrás felé, majd onnan Regensburgig, a Donau- menti kerékpárúton. Innen (a Walhalla mellett elkanyarodva) elmentünk Altenschwandba (a Bajor Erdőbe) meglátogatni az itt élő idős rokonainkat. Kis pihenés után már vonaton szándékoztunk hazajönni Csehországon és Szlovákián keresztül. Pilzenben szálltunk vonatra, de Prágában máris gondok támadtak a kerékpárszállítással: (mert akkor még nem úgy működtek a dolgok, mint manapság) a kerékpárok nem érkeztek meg, nekünk pedig tovább kellett utazni hazafele. Rábíztuk a biciklinket a vasútra, és a jó szerencsénkben bízva, hogy majd utánunk küldik Párkányba, hazajöttünk Kismarosra.

P1100214
Másnap visszamentünk Párkányba a (már titkon elsiratott) járműveinkért és ? láss csodát: – ott vártak ránk, már csak át kellett tolnunk a szigorú tekintetű vámosok engedélyével és megkönnyebbülve lerogyhattunk a zárt váróterembe (aki még emlékszik erre) a vonatot megvárni. Ekkor odaállt elénk egy szlovák egyenruhás, karszalagos vámtiszt és (magyarul) erélyesen felszólított minket, hogy igazoljuk magunkat és a kerékpárok eredetét. Először könnyedén vettem a dolgot és mondtam, hogy már átengedtek minket, különben is már a múlté a kerékpár-igazolvány, meg a névtábla (erre sem sokan emlékeznek már) és úgy tudom, már vámáru-nyilatkozat sem kell a biciklikre. Erre, emelt hangon kioktatott, hogy most itt ő a főnök és ha nem tudok igazolást bemutatni, ő elkobozhatja a gépeket. Egészen ijesztő volt, már hívta is az embereit, kivert a verejték? aztán azt kérdezte: honnan veszem az értesülésemet vámügyekben.

P1100147
Én, kínomban már sokkal csendesebben mondtam: a szomszédomtól Kismaroson, az Orosz Lacitól, aki valami vámosféle itten. Erre ő, nekivörösödve, haragosan válaszolt: ? igaz, hogy Orosz László itt a körzet főparancsnoka, de akkor is jelenleg  én döntök, mert én vagyok az ügyeletes tiszt, és különben én csak kérdeztem, kié a kerékpár, önök mondták, hogy az önöké, rendben van, mehetnek, viszontlátásra!?

P1100227Mit mondjak: jobb lett volna, ha tájékozottabb vagyok. Legközelebb, majd a nyelvtudás hiányából adódó kínos helyzetekről mesélek. Legközelebb?!… Végül néhány fotót mellékelek, azt illusztrálva, hogy idehaza is tudunk hasonló vonatos túrákat tenni, csak a kerékpárjegyünk és az erőnlétünk legyen rendben. A képek a Mátrában készültek, júliusi túrámon.

Fotó és szöveg: Horváth Tivadar