Nem véletlen a dupla idézőjel. Életemben nem hallottam még a kárpátaljai kis településről, Rátról ? ezidáig.
Éppen írni akartam a Határtalan gyerektábor nagymarosi programjairól, amikor megakadt a szemem a Magyar Nemzet szombati számának egyik cikkén, melynek szereplői szintén a ráti gyerekek. Klementisz Réka írásának címét kölcsönöztem, és erre több okom is lett nagy hirtelenjében.
Péntek este adott közös koncertet ugyanis a nagymarosi templomban a Kárpátaljai Ráti Gyermekkar a Maroska Gyermekkarral. Az est második felében a Credo Kárpátaljai Verséneklő Együttest hallgathatta a szépszámú közönség.
Nem ez a helye most zenekritikának, nem is értek hozzá. De a szívem és az eszem fölfogta ? minthogy azt remélem, másoké is, ? hogy itt sokkal – sokkal többről volt szó, mint ötven kisgyerek és közel ugyanennyi felnőtt együtténekléséről. A koncert ugyanis ajándék volt Nagymarosnak, a befogadó családoknak, azoknak, akik bármit is segítettek abban, hogy a hányatott sorsú ráti gyerekek egy hétig élvezhessék a nyarat, a Dunát, a Kerekegylet és a ?maroskák? vendégszeretetét.
Jelzés, mely mindkét részről egyértelmű.
Parányi kárpótlás 2004. december 5-ért.
Lecke arról, hogy lehet együtt szólni, ha akarjuk.
Nem fogok most listát írni, ki mindenki támogatta az egy heti ?határtalan gyerektábort?. A szervezők biztosan nem feledkeznek meg erről, – sose szoktak ? hiszen már évek óta vendégeskednek itt nyaranta kárpátaljai gyerekek.
A fő szervezőkről pedig: Szalai Misiről, Szomráky Palkóról, Juhász Orsiról, Csete Annamáriáról és a többiekről pedig nyugodtan vehet példát az idősebb generáció, ? hogy a politikusok többségét ne is említsem.
Nem volna teljes a lista Ivaskovics József tanár úr és a Credo neve nélkül, akik a zene erejével erősítik a kárpátaljai gyerekek lelkét és magyarságtudatát.
Köszönjük mindnyájuknak!
Credo: Házi áldás
