Ferde torony, azaz: P81

0
78
sutiNem szaladt el velem a ló. Tudom, hogy nálam jobb és szebb tortát sokan tudnak sütni. Inkább kísérletezgető vagyok, újragondolok egy régi ételt, elcsípek egy fél mondatot, amiből azután kreálok valamit. És persze kitartok a bevált tradicionális receptek mellett, ezeken nem szabad egy grammnyit sem változtatni.

Az elmúlt hétvégén hármas születésnapot tartottunk. Szerencsére elég sokan voltunk, úgyhogy jókora tortát terveztem, mint ahogy ez illik. A kísérletezgetős kedvemet vettem elő, hallottam Auguszt Olgát beszélni egy bizonyos E80-as tortáról, amit édesapjuknak sütöttek egyszer. Itt az E- Elemért jelent, a 80 pedig a 80 éves születésnapot. Az alaptorta rendben is volt, nagyjából tudtam rekonstruálni, a kávés-tejszínes hab a tetején kicsit rumlisnak tűnt, úgyhogy a krémmel bekentem az egész tortát és marcipán szívecskékkel díszítettem. (az eredeti recept marcipánt tesz két réteg krém közé). Egyszerű piskótát sütöttem 8 tojásból, és a következő krémmel töltöttem:

 

2 csomag közönséges vaníliás pudingot megfőztem 8 dl tejben, majd tettem bele még forrón bőségesen holland kakaót, néhány deka (ízlés szerinti) cukrot, reszeltem bele 1 jól megmosott narancs héját és rumot, vaníliát. Amikor kihűlt, szép lassan összeforgattam 20 deka porcukorral habosra kevert vajjal.

 

És most jön, amit nem kalkuláltam a műveletbe. Miután tégla formájú tortát készítettem, a piskótát hosszában osztottam el 3 részre. Így ráfért a tálra, és fölfelé magasodott, ám a krémes terhelést már nem bírta, így kicsit ferdére sikerült. (Pardon, nem kicsit, nagyon!)

 

Tálaláskor a főszakács ezt a szépséghibát nem tűrte. Szépen oldalára döntötte, némi habot fújt rá, megszórta mandulaforgáccsal, és így tálalta föl. Mi csak azt nem értettük, hogy mért nem úgy van benne a krém, ahogy beletettük.

 

Egy szó, mint száz, sem az ízét, és ilyenformán sem a külalakját nem érhette kifogás. Jót tett a tortának a tejszínhab és a mandula is. Meggyőződésem, hogy sok recept született így: a hibát helyrehozandó új formát vett fel az étel, más kiegészítőt tett bele az elkészítője tudatosan, vagy véletlenül.

 

Mindenesetre a torta nálam a ?P81? nevet kapja, mert ferdeségét még a híres pisai torony is megirigyelte, bár a sütemény nem henger formát öltött. A 81 meg úgy jön elő, hogy összeadtam a születésnaposok éveinek a számát: 35+30+16=81

 

(Na, hány éves a főszakács? Az első megfejtő jutalmat kap!)

Marosi Málna