A nemes, ritka és veszélyeztetett fajok elsősorban a magányosan, különösen az alkonyati időszakban sétálgató, néha kocogó turistákat kapják el. Ellenállást nem érdemes tanúsítani, de már több alkalommal is a száraz ágak zörgetése életet mentett. Kismaros mintegy 2000 fős lakossága még várhatóan hosszú évekig tudja élelemmel ellátni a környező félsivatagot, hiszen egy oroszlán miután jóllakott, akár több hétig is kibírja zsákmány nélkül. Esetleg az erdőjárók fogyása adhat aggodalomra okot, mert így várható a jövőben, hogy e védett vadak feltűnnek otthonaink környékén is. A Kisduna azt javasolja mindenkinek, hogy ne a várható kockázatokkal törődjünk, inkább ismét koncentráljunk a szépre, jóra és próbáljuk minnél töbször megcsodálni a természet eme csodás alkotásait ahogy békésen élik életüket a kismarosi pusztákon.
Visszatekintve látjuk, hogy a változások – Kismaros elsivatagosodása – nem kizárólag a falu érdeme, hisz a globális éghajlatváltozás hatásai alól mi sem vonhattuk ki magunkat. 2012 rendkívül száraz nyarával kezdődőtt minden. A börzsönyi patakok kiszáradása nem mindenhol okozott ilyen alapvető változásokat. Brit tudósok szerint azonban meghatározó következményekkel járt, hogy a természetes növényzetétől megfosztott Morgó-patak elindult a mocsarasodás útján. A patak kiszáradása még önmagában nem lett volna elég, ekkor jött a második lépés, az úgynevezett “veszélyes fák” kivágása. A vicsorgó, nyáladzó, a lakosokat huhogással ijesztgető agresszív növények elpusztítása kezdetben jó ötletnek tűnt, de később az oroszlánok megjelenésekor már egyértelműen tévedésnek bizonyult. A fák kivágásának őrülete eleinte csak a falu területeit, pédául a Duna-partot, vagy a postaparkot érintette, de később átterjedt a Börzsöny egész déli felére. A mai állapot egész rövid időn belül bekövetkezett, mintegy 10 év alatt félsivatag jellegű gyérfüvű hegyvidéki puszta lett az egykori tölgyesek és málnások helyén. Hogy később az észak-afrikai, lényegében kihaltnak tekintett berber oroszlán miképpen költözött erre a területre, még a brit tudósok sem tudják a választ.
Helyi környezetvédők szerint mindenképpen két oldala van az éremnek, hiszen egyfelől eltűnt az eredeti élővilág – például a medvék -, cserébe viszont új, értékes, kihalással fenyegetett fajok jelentek meg. Az első telepes különben a hegyvidék belső területein az amúgy a környéken honos és fokozottan védett vidra volt (Lutra Lutra). A vidra megjelenése természetessen örvendetes esemény, de másfelől az egyensúly megbomlásának első intő jele is.
Vajon a petényi márna helyett jobban jártunk végül a trópusi nagyvadakkal? Majd meglátjuk. Az már biztosnak tűnik, hogy ismét zsíros EU-s pályázatot nyer a falu egy regionális jelentőségű szafaripark létesítésére.