A Szabadság Vándora

0
1107

wetzl3_4-3Varázslatos volt a Duna a múlt szombaton. Olyan fényeket szórt a Nap oda, ahol a ?See beginnt?*, hogy muszáj volt megállnunk röpke tíz percre – gondoltuk mi. A 10 percből közel egy óra lett, mert a frissen avatott Kerékbár nevű terasz mellett parkoltunk, és bizony a szemünk-szánk elállt a csodálkozástól. Varázslatos volt a Duna a múlt szombaton. Olyan fényeket szórt a Nap oda, ahol a ?See beginnt?*, hogy muszáj volt megállnunk röpke tíz percre – gondoltuk mi. A 10 percből közel egy óra lett, mert a frissen avatott Kerékbár nevű terasz mellett parkoltunk, és bizony a szemünk-szánk elállt a csodálkozástól. Ez a fickó világlátott ember lehet, mondta valaki, hiszen olyan nemes egyszerűséggel, ugyanakkor nagy műgonddal felállított helyre érkeztünk meg a Zebegény-Nagymaros közötti kerékpárút mellett, amelyet a szakavatott utazó csak a Lajtán túl láthatott eddig.

wetzl3
Wetzl Péter, a Donau Terasse kerékpáros pihenő tulajdonosa – Fotók: Heincz András

Mindezeket előrebocsátva beláthatja bárki, hogy nem hagyhattuk ki a beszélgetést Wetzl Péterrel, akiből sugárzik az életerő, a szája fülig ér, és láthatóan nem ma tanulta ki azt, hogy mire is vágynak a vándorok. Pontosan tudja, hisz ő is az. A Szabadság Vándora.

Kerékbár - Donau Terasse - Fotó: Heincz András
terasz
A Kerékbár – Donau Terasse bejárata a kerékpárúton, és a Duna-parti kert a csónaktárolóval


Kisduna: Tényleg világlátott ember?

Wetzl Péter: Igaza volt annak, aki ezt mondta. A világ sok helyén megfordultam, Alaszkától Új-Zélandig. És mégis az egész életutamat a Galla hegy lábánál meghúzódó erdészházig vezetem vissza, ahol születtem, mert ott életre szóló dolgokat tanultam meg. Például azt, hogy a természettel hogyan kell együtt élni, mert ez a környezet megköveteli az embertől, hogy lásson, figyeljen, megszokja azt, hogy időnként napok múlnak el úgy, hogy senki emberfiával nem találkozik. Nagyon jó iskola volt.

placc
wetzl
Ez a táj csak nekünk ilyen természetes szépségű, pedig a maga nemében páratlan


Alaszka és Új-Zéland nagyon távol esik tőlünk. Elképzelni sem tudom, hogyan jut el egy ember oda. Milyen tapasztalatok birtokában indult ezekre a helyekre?

Az otthonról kapott munícióhoz szerencse is társult, és nagy szerepet játszott benne a közelünkben lévő Nagyhideg-hegy. Amikor először fölértem a lucskos-sáros városból a tiszta, érintetlen hóba, valahogy éreztem, hogy ez az én utam. Addig sürögtem-forogtam a turistaház körül, mígnem ott dolgozhattam, és közben hódolhattam új szenvedélyemnek a sízésnek, tagja lehettem egy hegymászóklubnak. Mire észbe kaptam, Alaszkában találtam magam, éltem a hegymászók kalandos életét, akiknek hármas jelszavuk volt: első a sport, aztán a család, és utána jöhet a munka. Azért dolgoztunk keményen, hogy élvezhessük a síelést, és a szabadságot.

Új-Zélandra más célok vezettek. Ott szerettem bele a kerékpározásba. A repülő és az autó nekem túl gyorsnak bizonyult, én látni akartam, lassabban, szemlélődve haladni, – erre kiválóan megfelelt a bicikli – legfőképpen pedig ki akartam próbálni, hogy képes vagyok-e arra az erőfeszítésre, amit kitűztem magam elé.

wetzl2

De hát ez sok-sok pénz!

A kerékpáros vándorlást lehet olcsóvá tenni, bárhová is téved az ember a nagyvilágban. A nagyobb lélegzetű utakhoz még szponzort is sikerül találni. Új-Zélandon jöttem rá, hogy ez az életforma mennyit alakított rajtam, mennyire másként tudom szemlélni a világot. Egy dologban pedig megerősített: amit a gyermekkoromban magamba szívtam, az valószínűleg életem végéig aktuális lesz.

wetzl4
A Duna Regensburg, Passau, Bécs, Pozsony, Budapest vonala itt megy el a Dunakanyar bal partján, és tálcán kínálja a vállalkozás beindítását

Ennek a kalandos útnak egyik állomása a Donau Terasse?

Régi tervem valósult meg ezzel. Össze akartam kapcsolni a kerékpározást a dunai életformával. Amit itt kitaláltam és megépítettem, az egy hallatlan, talán még nem kellően felismert lehetőség. Az Európai Uniónak a nagy terve az, hogy a Duna eredésétől, Donaueschingentől el lehessen kerékpározni a Fekete tengerig. Sokak számára egészen hihetetlen, hogy ebbe a kis fából készült bárba mennyi külföldi tér be, aki elfogyasztja ételét-italát, esetleg lezuhanyozik, vagy csak egyszerűen gyönyörködik a kilátásban. Ez a táj csak nekünk ilyen természetes szépségű, pedig a maga nemében páratlan. Aztán majd tavasszal itt is hagyhatja néhány órára a kerékpárját, beülhet a kenuba, és még evezhet egy jót. A kerékpározás divat lett, ez Pesten jól látszik már. A mellettünk elhúzódó vékonyka sáv fellendítheti az egész ország turistaforgalmát. A Duna Regensburg, Passau, Bécs, Pozsony, Budapest vonala itt megy el a Dunakanyar bal partján, és tálcán kínálja a vállalkozás beindítását.

wetzl5
placc3
Még hivatalosan nem nyitottunk ki, takarítottunk, végeztük az utolsó simításokat, amikor beesett egy holland csoport, átgázolva a törmeléken és elhelyezkedett a teraszon

Hogyan kerül a külföldi turista ide kerékpárral? Mindenki olyan sportos, hogy meg sem áll Bécstől?

Ha nem is egyhuzamban Bécsből, de biztos vannak olyanok, akik több száz kilométert is ülnek a drótszamáron. De azt is látjuk, hogy a sok pirostáskás – egyenkerékpáros az üdülőhajókról száll le néhány kilométeres tekerésre, hogy aztán a kiadós mozgás után frissen megfürödve öltönyben és nyakkendőben ülhessen le újra a hajón a vacsorához. A luxushoz ma már hozzátartozik a rendszeres testedzés is.

Nagyon mulatságos volt a nyitónapunk. Még hivatalosan nem nyitottunk ki, takarítottunk, végeztük az utolsó simításokat, amikor beesett egy holland csoport, átgázolva a törmeléken és elhelyezkedett a teraszon. Összecsaptunk a tenyerünket, és megállapítottuk, hogy ezennel megnyitottunk, mindenféle ceremónia nélkül.

rtbla usz

ducikli

Látom, jól érzi itt magát, hiszen hasonszőrűekkel találkozik nap mint nap?

Amikor ide begurul 10-15 kerékpáros, pontosan tudom róluk, hogy micsoda bevállalós, energikus emberek. Ez az energia itt kisugárzik mindenre és mindenkire, én pedig remélem, hogy sokan követik a példát. Nagyszerű életforma ez: a mozgás, a víz, a hegyek, a természet együtt a szabadság semmivel sem összehasonlítható érzését adja meg mindenkinek.

U.i.: Ha a kedves Olvasó most azt hiszi, hogy minden merész vállalkozásról szó esett, amit Péter kipróbált, hát nagyot téved! Íme egy felvétel, amely ízelítőt ad egy másik kalandból, nem is akármilyenből. De ez már másik történet…

{youtube width=”600″ height=”450″}6_vetxbgRS0{/youtube}

*Hagyomány szerint a Mainzból Zebegénybe érkező sváb telepesek felkiáltottak: Hier See beginnt! /tó kezdődik itt!/, mivel a hegyek között kanyarodó Duna látványa olyan erről a helyről, mintha vége szakadna – ez a tréfás magyarázat a település nevére.

Végvári Györgyi
Fotók: Heincz András

Kapcsolódó anyag:
A Wanderer of Freedom