Pácsó

0
498
so480Baromfihús rajongóknak két nagy tábora van: egyik a mellét, másik a combját szereti, sőt, vannak olyanok is, főleg sokgyerekes anyák, akik a hátat meg a püspökfalatot kedvelik a legjobban. A mellye húsát ? pontosabban a pulykáét  a csibéét, és a tyúkét  nagyon száraznak tartom, sok idő kellett hozzá, míg kitapasztaltam a legjobb elkészítési módokat. Ebből adok most ízelítőt.

 

Tejszínes csirke: a csirke vagy pulykamellet tenyérnyi szeletekre vágom, sózom és szerecsendióval meghintem. Előkészítek egy kisebb tepsit vagy jénait, és jól kivajazom. Reszelek egy nagy adag füstölt sajtot. Aztán elkezdem lerakni. Egy sor hús, egy sor reszelt sajt, egészen addig, amíg el nem fogy a hozzávaló. A tetejére sajt kerüljön. Tejszínt vagy tejet fokhagymával ízesítek, majd felöntöm vele a rakott húst. 10 dkg vajat vagdosok a tetejére, majd sütőben szép pirosra megsütöm. Frissen is, hidegen is fogyasztható, ha vendégsereg jön, előző nap is előkészítheted sütésre.


Pácsó: Ez egy érdekes szó a magyar nyelvben. Mikor először találkoztam vele, elképzelni sem tudtam, mit jelent, azt hittem, valami egzotikus hozzávaló. Egy fenét: pác-sót jelent, ha valaki nem tudná. Így neveztem el a különféle pácokkal bekevert és hirtelen kisütött mellecskéket, amikből remek gyors ebédet vagy vacsorát tehetsz az asztalra. A mellehúst vékony csíkokra vágom, és egy mély tálba teszem, majd besózom, meglocsolom olívaolajjal, balzsamecettel, vagy borral, vágok közé hagymát és fokhagymát, végül különféle fűszerekkel bolondítom meg. Itt határ a csillagos ég és az ízlésünk. Nyáron friss fűszerekkel, télen szárítottakkal hagyom állni legalább egy napot. Ha tálalni akarom, forró serpenyőben percek alatt megsütöm, és friss zöld, vagy valamilyen majonézes salátával tálalom. Ráadásul nem is hizlal.


Hasonlóan készítem a kínai csirkét is. A különbség annyi, hogy a páclébe teszek egy kupicányi sűrű narancsszörpöt (!), szójaszószt a balzsamecet helyett, valamint egy dobozka szójacsírát, és mindenféle vegyes vágott zöldséget: répát, zellert, paprikát, esetleg cukkinit, patisszont, még almát is szórhatsz közé. Hasonlóan gyorsan kell ezt is sütni, úgy jó, ha roppannak a zöldségek, és a hús egy kicsit megpirul.


Marosi Málna