1956

0
542

56001_4-3Még mindig közelről érint mindnyájunkat, még most sem távoli az a napfényes keddi nap, 1956. október huszonharmadika. Még akkor sem távoli, ha arra gondolunk, hogy aki azon a megdöbbentő és felemelő napon született, most fogja ünnepelni 56-ik születésnapját. Ha úgy tetszik, 56 éppen 56 éves.

Még mindig közelről érint mindnyájunkat, még most sem távoli az a napfényes keddi nap, 1956. október huszonharmadika. Még akkor sem távoli, ha arra gondolunk, hogy aki azon a megdöbbentő és felemelő napon született, most fogja ünnepelni 56-ik születésnapját. Ha úgy tetszik, 56 éppen 56 éves.

56002

1989. október 23-án, a Köztársaság kikiáltásának napján, a rendszerváltás fordulópontján egy magyar író estefelé ezt írta naplójába:

?Az elmúlt 33 évben 56-ról mindent csak feketében mondtak el, most az ellenkezője történik.
Kissé gyanús is a dolog. Mintha ezzel a hajcihővel akarnák kiszúrni a nép szemét, és elterelni a figyelmét az ország iszonyatos helyzetéről, és a még fenyegetőbb jövőjéről.
Bárcsak tévednék?.

K. F. sajnos nem tévedett. Sőt, az ország helyzete ma is nehéz, és sokak számára ma is fenyegető a jövő. Úgyhogy Isten óvjon mindenkit az ünnepi beszédektől, főleg az úgynevezett ?rendszer-ünnepeken? végigpufogtatott tirádáktól. Még most is borsódzik a hátam a Kádár rendszer reszketve ünnepelt március 15-éitől, az arcátlanul harsogott hazug párhuzamtól: ?És amit a márciusi ifjak csak szerettek volna megvalósítani, és amiért a Tanácsköztársaság is csak harcolni tudott, azt elhozta nekünk ? és itt következett természetesen – a dicsőséges szovjet vörös hadsereg?! Amely aztán október 23-a után két héttel, november 4-én megint elhozta nekünk a szabadságot!

Ahogy a márciusi ifjakét a Kádár-rendszer, úgy az 56-os forradalom örökségét is azok igyekeznek kisajátítani, akik valójában rettegnek 56 szellemétől.  Akik úgymond a demokráciát féltik, de nagyon nem szeretik, ha egy nép magára talál. Félreértés ne essék, alapvetően nem vagy nem is annyira az aktuális magyar belpolitika szirénhangjaira gondolok. Annál inkább a világot átszövő, modern rabszolgaságban tartó globális erőre, a pénz hatalmára. Amelynek persze mindenhol megvannak a helytartói. De hagyjuk a politikusi álruhába öltözött piti helytartókat. A költők mindent jobban és hamarabb tudnak, mint egyes politikusok. Még 56 karácsonyán írja a forradalomról Márai a Mennyből az Angyal című megrázó versében:

És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? 
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: ?Elég volt.?

És a minden rendű népek és rendek, pontosabban a láthatatlan arcú PÉNZPIAC velünk kapcsolatban most is azt kérdi, mért nem pusztulunk ki, ahogy elvárják, mért nem várjuk csendben a saját végünket, miért nem adjuk fel? Ha egy ország a bankok és a bankók fojtogató uralmára azt mondja: ?Elég volt!?, bizony meghasad az égbolt, zeng-zúg a felháborodás, csak már nem a moszkvai ideológia, a kommunista internacionalizmus lánctalpakra szerelt szent eszméinek nevében:? Mit akarnak ezek? Hát nem értik, hogy örökre a foglyaink? MI mondjuk meg, hogy mit és hogyan kell tenniük, MI szabjuk meg a cselekvési lehetőségeiket. Ha nem értenek a szóból, még az Alkotmányukat is átírjuk. De legalábbis átíratjuk. Az adósaink, és azok is maradnak! Nincs más dolguk csak fizetni, fizetni, fizetni.? Hát nem gyönyörű ez a perspektíva? És nem emlékeztet kísértetiesen a sztálini elképzelésekre, elvárásokra? Gondoljunk csak a 49-es sztálini alkotmányra, amellyel ripsz-ropsz lecseréltették, lecserélték Magyarország történelmi alkotmányát!

56003

Amikor mifelénk még csak kevesen látták, mi is történik a rendszerváltás örve alatt, mi és ki lép a lánctalpas testvéri segítség helyébe, Kiss Dénes, vagy jó húsz éve megírta (már megint a költők!):

Nem tankok tapossák
mezőink kertjeink
Adósság ordasság
űzöttje vertje mind!
Kimentek a tankok
Bejöttek a bankok
Kisöcsém hiába
vagy vakmerő bátor
nincs ami megóvna
bankók lánctalpától!
Kimentek a tankok
Bejöttek a bankok

Az ünnepségünkre szóló meghívón Mindszenty József bíboros tömör, egyértelmű elemzése szerepel 56-ról:

A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.?

Az önállóságra, a szabadságra, a valódi önrendelkezésre irányuló törekvések ma sem töltik el örömmel a demokrácia hamis szószolóit. Ahogy a szovjet birodalom bukásáig Moszkvát, ma az úgynevezett globális pénzpiacot készteti minden önrendelkezési kísérlet durvábbnál durvább beavatkozásokra.

Hogy akkor mégis miben reménykedhetünk? Az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemében. 56 tanúsága éppen arra bátorít bennünket, hogy ne adjuk fel!

Hiszen 56 végzetes rést ütött a szovjet hatalmi rendszeren, és nem utolsó sorban a nyugati támogatottságukon. Lenin csak úgy emlegette a nyugat-európai baloldali értelmiséget, mint ?a mi hasznos idiótáink?, vagyis olyanok, akiket a szovjet propaganda sikeresen csapott be és tett a Szovjetunió elkötelezett híveivé, támogatóivá. Ha kellett, kémjeivé. Nos, ezek közül százezer-számra fordítottak örökre hátat Moszkvának. De nem csak a hasznos idióták pártoltak el a megváltó ideológiától. Megroppant a Szovjetunió önbizalma is.

Napra pontosan ma ötven éve, 1962 október 22-én este tette meg John Fitzgerald Kennedy az Egyesült Államok összes országos tévécsatornáján közvetített nyilatkozatát, amelyben Amerika és a világ közvéleménye elé tárta a szovjet középhatósugarú rakéták kubai telepítését. A szovjet pártfőtitkár, Hruscsov még október 17-én ? a fényképes bizonyítékokról nem tudva ? a szokásos, magabiztos hazudozással biztosította Kennedyt, hogy ?semmilyen körülmények között nem kerülnek föld-föld rakéták Kubába?. Akkor 18 évesen Szoboljev, szovjet Ensz-nagykövet felszólalása jutott eszembe, aki 56 november 4-én arról biztosította ugyanazzal a magabiztos hazudozással a világ közvéleményét, hogy Magyarország területére egy árva szovjet katona sem lépett. De akkor, hozzánk bejöttek, viszont Kennedy leleplező nyilatkozata után Hruscsov azonnal visszafordíttatta a rakétákkal megrakott hajókat. Nagyon helyesen nem vállalta egy világpusztító atomháború kockázatát, de a visszakozásában benne volt, benne kellett, hogy legyen az 56-os erkölcsi vereség is, Nyikita Szergejevics már nem bízott a hadsereg héjáiban.

56004

Pedig itt, Budapesten és a vidéki városokban csak néhány ezer, talán néhány tízezer fiatalember, munkás, diák, katona és kamaszfiú szállt szembe a világ legerősebb szárazföldi hadseregével. Grebennyikov gárdatábornok kíméletlen leszámolásra kapott parancsot, hatalmas erőt vetett be a lázadó főváros ellen. A Budapestet megbénító, rommá lövő harckocsik száma meghaladta a második világháború legnagyobb tankcsatájában résztvevő páncélosokét. A rettenetes acélgyűrűben nem volt mit tenni. De 56 szelleme túlélte a tankokat, túlélte a Kádár-rendszer kompromisszumait, a börtönt, a megaláztatást.

56 szelleme tért vissza 68-ban Prágában. 56 szelleme tért vissza 80-ban Lengyelországban a Szolidarnoscs-csal. Aztán ledöntötte a berlini falat. Megvetette egy új Európa lehetséges alapjait.

A szabadság iránti elnyomhatatlan vágy jelképe, élő példája lett. Számunkra, de különösen a fiatalok számára bíztatás. Ha kell vigasz, ha kell iránytű. Olyan erő, amilyen e szent nap igazi hőséé is, Nagy Gáspár versében. A mártíriumot is vállaló Nagy Imréé.

Valahol mindig eltűnik
valahol mindig megtalálják
valahol mindig temetik
valahol mindig exhumálják
és
örökké nekünk szegezik
örökké fényes ellenpélda
örökké rajtunk keresik
örökké mégis bennem él ma!

Soha nem szabad elfelednünk: Nagy Imre és október 23-a: ÖRÖKKÉ FÉNYES ELLENPÉLDA! Ma is, holnap is. Rajtunk áll, hogy ezt a példát követjük-e.

Szomráky Béla