Az ember szereti a víz közelségét és kész. A vízpart többnyire élettel teli, kellemes klímájú, és nem utolsó sorban gyönyörű szeglete a tájnak. Az ember szereti a víz közelségét és kész. A vízpart többnyire élettel teli, kellemes klímájú, és nem utolsó sorban gyönyörű szeglete a tájnak.
Nyilván nem véletlen, hogy majd minden településünk kötődik valamilyan álló, vagy folyó vízhez. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a 3. nap után, már tényleg csak a legelszántabbak bírják víz nélkül. Szóval alapvető szükséglet.
Persze azt is tudomásul kell venni, hogy a természetet nem lehet uralni, sem legyőzni. Egy lehetőség van, együtt élni vele, vagyis inkább részévé válni. Ismét, mert azért nem voltunk mi mindig ilyen műanyagok.
Elejink elébe mentek az árvíz kérdésnek, és egyszerűen nem építkeztek olyan helyekre, amiket a folyó rendszeresen elöntött. Azonban a körülmények változóban vannak, és sajnos rossz irányba. Ahol egykor biztonságosan lehetett élni, ott ma néha és egyre gyakrabban a víz veszi át az uralmat. Vannak az országban totál ésszerűtlen építkezések is szépszámmal, meg olyanok is, ahol a víz közelségéért tudatosan vállalt kockázat az ár, de most nem ezekre gondolok, hanem a hagyományosan is lakott helyekre. Ahogy folyóinktól most már évszázadok óta vesszük el a területet, az ártereket, egyszerűen megpróbáljuk visszaszorítani a természetet. De egy idő után nincs hová hátrálni, és a természet kiköveteli a részét. Mostanság ezt a folyamatot látjuk elindulni. Egyre magasabb árvizek, elöntve és fenyegetve olyan területek, ahol ez korábban elképzelhetetlen volt, és mindezek akár néhány évente bekövetkeznek. Legalábbis az elmúlt bő tíz év ezt mutatja. És sajnos minnél magasabbak lesznek a gátak, annál magasabbak lesznek a vízszintek – hosszútávon. A víznek helyet kell adni, ártereket. És lehet, lesznek helyek, amiket nem lehet hagyományos módon megvédeni.
Ilyen esetekre szólnak a következő megoldások. Ha nincs más lehetőség, mint együtt élni az akár évente előforduló árvízzel, akkor alkalmazkodni kell. Talán Magyarország mellett Hollandia az az ország Európában, ahol a legtöbbet tudnak a vízzel való együttélésről. Magaslatok híján náluk kezdtek el kísérletezni az úszóházakkal. Itt most nem a lakóhajókra kell gondolni, hanem egy szárazulatra épült házra, amit ár esetén nem elönt a víz, hanem a hátára vesz. Úgy működik a technológia, hogy a ház függőlegesen tud emelkedni, mégpedig úgy, hogy az alapja képes úszni a vizen, tehát a víz emeli fel, és egy szilárd tartószerkezet pedig biztosítja a mozgás lehetőségét. Mint egy gyűrű, valamiféle oszlopon. A közmű vezetékek pedig rugalmas csövekkel vannak bekötve, szóval nem törik jó esetben semmi. Ilyen módon akár több métert is mozoghat az építmény. Persze egy csónak nem árt, ha haza akarunk jutni.
A Britteknél, a Temze partján is kísérleteznek a technológiával. Itt annyiban más a megoldás, hogy nincs “sín szerkezet”, hanem tényleg a ház maga kezd el úszni a vizen, persze egy betonfészekben, szóval vitorlára nincs szükség, nem úszik el sehová.
Fotó: Baca Architects
