Régóta ismerem, de régen találkoztunk már. Örömmel hallottam, hogy őt tüntették ki az idén a Kismarosért emlékéremmel. Megérdemelte. Egész életében meghatározó volt a közösségért végzett munka.14 évig vezette a nyugdíjasklubot, és csak idős édesanyjának ápolása miatt állt félre. A lakásban készültségben áll a számítógép, rengeteg CD forog állandóan, hiszen szenvedélye a jó zene . Nagy Sándorné – Jolival beszélgettem.
Nagyon sok szeretettel gratulálok! Szeretnélek bemutatni annak a sok fiatalnak, akik olvassák honlapunkat, és akik esetleg nem ismernek. Aki nem tudná, Nagy Peti és Nagy Kati nagymamájáról van szó.
Mióta is élsz Kismaroson?
Nagyon régen, a hatvanas évek közepe táján vetett ide a sors. Aktív koromban a Híradástechnikai Gyárban dolgoztam Vácon, mellékállásban pedig itthon fodrászkodtam. Később segítettem a fiamnak a vállalkozásában, sőt, a mai napig is intézem a cég levelezéseit.
Hogyan keveredtél a nyugdíjas klub élére?
Tiszteletbeli nyugdíjasként kezdtem. A híradásbeli munkatársaimmal támogattuk a kismarosi nyugdíjasokat, és ott ragadtam. Akkor Emmer Margit néni vezette a klubot. Ebben az időben már jócskán ott voltam a kismarosi közéletben – még a tanácsi időszakban tanácstagnak választottak meg, Krebsz Józsi bácsi volt akkor a falu vezetője. Aztán egyszer csak a klub élére kerültem, és ettől kezdve 14 évig szerveztem a kismarosi idősek szabadidejét.
Hányan jártak akkor oda? Hogyan működött?
Igen jól működő közösség volt már akkoriban is, mintegy 100 tagja volt. Nagyon sok türelem kellett a különféle emberek más és más igényeinek az összehangolására, de sok segítségem is volt. Mindig számíthattam az óvodára, iskolára, a falu önkormányzatára, a művészeti csoportokra, a civil szervezetekre, a klub rendes és pártoló tagjaira is. Sokszor elég volt egy fél mondat, és már tudták, mit kell tenni. Igen, ahhoz, hogy jól működjön, szükség volt erre az összefogásra. Ezért gondolom azt is, hogy a kitüntetés nemcsak az én érdemem, hanem mindenkié, aki segített nekem a szervezésben. Utólag is köszönöm mindenkinek.
Milyen eseményekre emlékszel vissza szívesen?
Elsősorban a minden évben megrendezett idősek napjára, aztán az Országos Nyugdíjas-találkozón való fellépésünkre. Töménytelen mennyiségű elismerő oklevelet szereztünk az évek során. Igazi testvérkapcsolatot építettünk ki Balatonfenyvessel és Nagymarossal, meglátogattuk egymás rendezvényeit, és remekül mulattunk együtt. Kialakítottunk egy kis szalonnasütő helyet a művelődési ház udvarán, jókat sütögettünk és énekelgettünk ott. Szerettük járni az országot, időnként külföldre is eljutottunk, ezeknek az utaknak az élményeit aztán sokat és sokáig emlegettük.
Nem hiányzik a közösség? Nem vágysz vissza? Mivel töltöd a szabadidődet?
Dehogynem. Hamarosan 40 éves lesz a klub, és már jelezték nekem, hogy szeretettel várnak majd az ünnepre, én pedig szeretettel fogok elmenni közéjük. Most kicsit lábadozom, kirándulásokra még nem vállalkozom. Itthon jókat olvasok, rejtvényt fejtek, és rengeteg zenét hallgatok. Azt mondhatom, hogy ebben mindenevő vagyok, tagja vagyok olyan virtuális szobának, ahol egymásnak ajánlhatjuk az izgalmas, különleges zeneszámokat.
Ha az ember ilyen kitüntetést kap, az öröm mellett átgondol egyet s mást. Volt átgondolni való?
Volt bizony. Nagy tanulsága az életnek és a közösségért végzett munkának, hogy összefogás és az összetartozás érzése nélkül nem jutunk egyről a kettőre. Azt mondta nekem egy barátom, hogy boldog lehetsz, mert attól a közösségtől kaptad az elismerést, amelyikben élsz, hiszen ennél nagyobb kitüntetés nem nagyon érheti az embert. Azt hiszem, igaza volt.
Végvári Györgyi