Süti egy golden retriver. Nagymarosi kutyasztár. Az utóbbi időben nagyon sokan döntenek a goldik mellett, hiszen igazi családkutyák, imádják a gyerekeket, és valódi családtagként élik az életüket. Kialakulása Lord Tweedmouth nevéhez fűződik. Szép, kedves, okos és barátságos kutyafajta, mely 1920 óta elfogadott önálló fajtanév.
Tizenegy éve került hozzánk Süti kutya, akiről minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy Nagymaros egyik legismertebb és legnépszerűbb kutyája. Olyannyira, hogy már azt is megéltem, hogy egy kisgyerek boldogan kiáltott fel, amikor meglátott, hogy “Nézd, ott a Süti anyukája!”, és az is előfordul, hogy a hátam mögött Süti néninek hívnak.
És valóban okos, kedves, barátságos…bár néha szoktam neki emlegetni, hogy eredeti foglalkozása, hogy kacsavadász. Bár ezt ő nem tudja, és a vadkacsákat a Dunán még egy pillantásra sem méltatja…/ Na, nem mintha szeretném, hogy kivadásszon nekem egyet-egyet…/A retriver egyébként azt jelenti, hogy visszahozó, de Süti ezt sem tudja. Elvinni még csak elvisz holmikat, előszeretettel az én cipőmet vagy papucsomat, de vissza már nem hozza.
Tökéletesen átveszi a család szokásait, tehát, ha valamit nem úgy csinál, ahogy elvárandó lenne, akkor a hiba a gazdiban keresendő. Én vagyok a szakács, a lakáj, a társalkodó, az edző, az ápoló. Hiába tudom, hogy ez mind hiba, sikerült a kezdet kezdetén mindent elrontani. És ha egyszer a kutya elérte, hogy ő a főnök, akkor nagyon nehéz a visszaút.
Süti azt sem tudja, hogy nem akkor kell ugatni, amikor eldől egy seprű, hanem akkor, amikor jön valaki. Legyen az bárki, ő szívesen fogadja, jöjjön az illető bármilyen szándékkal.
Amúgy öröm vele az élet! Annyi kedvességet, szeretetet kapunk tőle, amennyit egy embertárstól el sem várhatunk! No, persze erőszakos is a maga módján, őzike szemeivel mindent kiharcol, amit csak akar. Ismeri a mozdulataimat, amikor úgy véli, számomra eljött a pihenés ideje, akkor máris készen áll a sétára.
Aki kedvet kapott e kedves fajtához, annak elmondom, hogy mire kell nagyon vigyázni a vásárlásnál! Mivel igen felkapott és népszerű fajta, így fennáll a túltenyészet veszélye. A legfontosabb a csípővizsgálat még vásárlás előtt! Nagyon hajlamos a hízásra, mivel elég lusta fajta, így a mozgásról gondoskodni kell. De a törődés megéri, az garantált!
Heinczné Cserni Katalin