Segítsünk együtt!

0
545

Karácsony táján a szenvedő ember fájdalma és magánya gyakran az elviselhetetlenségig erősödik. Az empátia, az odafigyelés, a ráhangolódás, az elesett ember fájdalmában való osztozás gyakran akár életet is menthet. Egy, a korhazlelkesz.hu weboldalon olvasható felhívás szerint a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata 2014. december 31-ig önkéntes beteglátogatókat toboroz. Ennek részleteiről, a kezdeményezés céljáról, illetve a jelentkezés módjáról Dr. Faragó Artúr egyházmegyei kórházlelkészt faggattuk.

vksz3

– Milyen céllal jött létre a kórházlelkészi szolgálat?

– A kórházlelkészi szolgálatot 2004-ben azért hoztuk létre, hogy szervezettebben, a kornak megfelelőbb módszerekkel valósíthassuk meg azt, amit Jézustól tanultunk: ne hagyjuk magukra a betegeket. A mai világban a vallásos emberek sem kizárólag azért igénylik a segítségünket, mert valamilyen szentséghez szeretnének járulni, hanem kétségeiket, problémáikat szeretnék megosztani: azt szeretnék, hogy ha egyedül érzik magukat, akkor is legyen mellettük valaki, aki megérti őket, aki segít megkeresni azokat az erőforrásokat, amelyek a krízisekből kivezethetnek, vagy segítenek elfogadni a megváltozhatatlant. A kor által igényelt mentálhigiénés, segítő beszélgetéseinkkel pedig nemcsak a katolikus, hanem a más vallású vagy vallástalan emberek mellé is odaállhatunk.

– Kik és milyen tevékenységekkel segítik a betegeket?

– Minden kórháznál (a váci egyházmegyében tizenegy található) dolgozik egy-két lelkigondozói végzettséggel rendelkező munkatársunk, akikre a szakmai munka vár. Ők egyházmegyénk alkalmazásában állnak. A lelkigondozók munkáját segítik önkénteseink, akiktől elsősorban azt várjuk el, hogy a betegek magányát enyhítsék, látogassák meg azokat, akinek senkijük nincs, segítsenek akár abban is, hogy akár csak egy kicsit sétálhassanak, esetleg részt vehessenek programjainkon, de szintén nagy örömmel fogadjuk önkénteseinket az ünnepi műsorok lebonyolítása során.

vksz2 vksz1

– Jelenleg hányan vesznek részt a munkában?

– Tizenöt főállású munkatársunk tevékenykedik az egész egyházmegyében, Vácon, a két kórházban hárman dolgoznak. A tizenegy kórházban összesen nyolcvannégy önkéntes végez szolgálatot.

– Milyen visszajelzések érkeznek a betegek részéről?

– A betegek szívesen fogadják, hogy olyanok lépnek melléjük, akik együttérző szavaik által megérteni szeretnék őket, akik nem téríteni, nem tanácsot adni szándékoznak, nem okosságokat mondanak, hanem a szenvedő embert megbecsülve, szeretettel hallgatják meg. A lényeg, hogy beszéljenek, akár betegségükről, akár más problémájukról, amelyet esetleg hozzátartozóikkal sem oszthatnak meg.

– Mennyi emberre volna szükség ahhoz, hogy ne legyenek magányosan szenvedő betegek a váci kórházban?

– A váci Jávorszky Ödön Kórházban, ha minden osztályon egy-két önkéntes teljesíthetne szolgálatot, annak nagyon örülnék, és akkor még nem is beszéltem az Irgalmasrendi Kórházról. Összesen akár húsz-harminc embernek is tudnánk feladatot adni.

– Önkéntesként kiket vár elsősorban a kórházlelkészi szolgálat?

– A honlapunkon (korhazlelkesz.hu) található egy úgynevezett „25 pont”, amely segít tájékozódni a feltételeket illetően. Szeretnénk, ha önkénteseink nem terhére lennének a betegeknek, hanem segítségükre, ezért olyanokat fogadunk, akik saját gyászukat, szenvedésüket feldolgozták, rendelkeznek saját erőforrással, megbízható „hátországgal”, illetve akik elfogadják, hogy a lelkigondozó vezetésével, csapatban dolgoznak. Bármely történelmi egyházból szívesen látunk jelentkezőt, ha megértik, hogy nem téríteni szeretnénk, hanem a saját hitünk elsősorban számunkra jelent erőforrást annak érdekében, hogy nagyobb szeretettel tudjuk szolgálni a betegeket. A feladatra tizennyolc év felettieket várunk, akik hetente legalább egy-két órát tudnak szánni az önkéntes szolgálatra.

– Hol és milyen formában lehet jelentkezni?

– Leginkább az e-mailben való jelentkezést javaslom (iroda@korhazlelkesz.hu), vagy a honlapunkon található jelentkezési űrlap kitöltését (jelentkezés). A jelentkezőknek visszajelzünk, majd január-február folyamán felvételi beszélgetésre hívjuk őket. Akikkel együtt szeretnénk dolgozni, azoknak március elején ingyenes képzési napot tartunk.

 

Révuti Norbert