Mindörökké RÁCS and roll

1
1099
A rács Kismaroson, a vasúti aluljárónál - Fotó: Révuti Norbert

Sokszor RÁCSodálkozom, hogy végül is a modern kor embere hogyan szervezi maga körül a dolgokat.

Valaha az emberek megjavították, ami tönkrement, lett légyen bármiről is szó. Manapság, ha elromlik valami, akkor hívni kell egy embert, aki ahhoz a valamihez a legjobban ért. Ha kitört az asztal lába, hívjuk az asztalost, ha a tetőt levitte a vihaR, ÁCSot hívunk; de kit kellene hívni, ha elromlott az út? Vagy legalábbis egy átfolyó benne, amitől minimum azt várjuk, hogy a víz átfolyjon rajta. Az utast? Ő köszöni szépen, inkább MÁV-val megy.

A rács Kismaroson, a vasúti aluljárónál - Fotó: Révuti Norbert
A rács Kismaroson, a vasúti aluljárónál

 

Kié az út? Mert hát ugye, akik itt laknak, azok használják, akik meg építették, valszeg tök máshol vannak, és nekik aztán tényleg mindegy, hogy a RÁCS zörög – avagy sem. Mert ugye, zörög, az hótziher. Szinte már megszoktam. Pedig nem kéne. Nem számolom, hányadik újjáépítésen esett át, és még mindig nem jó. És innen már úgy tűnik, hogy felesleges haRÁCSolás bármely adó befizetése, amely az útalapba megy. És már kezd gyanús is lenni, hogy lehet, hogy ez az egész nem véletlen. És van egy hivatásos RÁCSos, aki nem szeretne munkanélküli lenni. Ezt még érteném is, de akkor nem lehetne inkább az, hogy megcsinálja végre egyszer rendesen és karban tartja? Mondjuk kaRÁCSonyra?

 

A rács Kismaroson, a vasúti aluljárónál - Fotó: Révuti Norbert

Én örülnék egy ilyen ajándéknak, jobban, mint a szokásos RÁCSos linzernek…

 

A rács Kismaroson, a vasúti aluljárónál - Fotó: Révuti Norbert

A rács Kismaroson, a vasúti aluljárónál - Fotó: Révuti Norbert
(Míg a cikk készült, minden egyes leírt RÁCS alkalmával egy autó kereke csattant a RÁCSon.)