2623 Édenkert 2/B

0
129

Zamata van az életnek vidéken. Az, hogy az milyen, és miként tapasztalható meg ez az életforma, más kérdés. Ízé keserédes, az éjszakai szarvasleséstől a Szánkóval az iskolába kissé időigényes, kvázi szabadidős programjáig ugyancsak széles a paletta.

Gyüvés-menés. Vannak, akik ideszületnek. Talán ők a szerencsések. Van az idemenekülő, aki az édenkertet igyekszik újravarázsolni, vagy olyan idilli állapotokat létrehozni, melyek ősálmából rémlenek. Csakhogy messze vagyunk a Paradicsomtól. Ami idillinek, sőt, rusztikusnak tűnt eleinte, rendszerint kiderül, hogy nem az. Fel nem oldható feszültséggé válik a valóság és az elképzelt lét. Kifeszített drót – fejünket veszi, ha nem vigyázunk.

8
Fotó: Kovács Gabriella

 

Márpedig vigyázni kell egyfelől magunkra, hiszen sorsunk idővel környezetünk, lakóhelyünk síkjává olvad. Házaink, kertjeink, útjaink tőlünk függenek, a rossz gazda sosem nevethet a végén. A börzsönyligeti házikók, apró nyaralók gyakran több generáció sorsával fonódnak össze. Balszerencse, sorscsapások, a messziség hívó szava, az elmúlás és egyszerűen az elhanyagolás mind előfordultak a családi történetekben éppúgy, mint a sikerek, megöröklések, kiköltözések és felújítások. Vannak bőven szétszórva ezen a néhány hektárnyi területen jobb sorsra érdemes épületek…

2
Fotó: Kovács Gabriella

 

1966-ban Kismaroshoz csatolták Börzsönyligetet, akkor még üdülőterület státusza volt, és ezen esemény meghatározóvá vált e terület életében. Míves Ottó Kismaros község történetét feldolgozó 1974-es kiadványában is csupán egyetlen oldal illeti Börzsönyligetet. Csatolmány, mégis mennyire különleges léttel bír e hely.

Kincsek a börzsönyligeti házak, mintha aranyásók hagyták volna ott a pléh tányérokat, pöttyös bögréket, pókháló szőtte edényeket… Éveken át járt a faházba, elnézve a fokozatos állagromlást, a tető megroppanását, lassú enyészetté válását, majd egy nap hiába kereste tekintetével a bögréket, a készlet eltűnt, csupán egyetlen egy maradt: egy csorba szívecskés, amit azonmód, hirtelen felindulásból zsebre vágott. Máig őrzi. Memento. Egy letűnt kor lenyomata, mely alapvetően a ’60-’80-as éveket foglalja magába.

4
Fotó: Kovács Gabriella

 

Virágzott a muskátli és a gyümölcsfa a kertekben, a tölgy alapozott – árnyékba borított mindenfelé.  A hétvégiek, a ’vikkendesek’ raja özönlött Börzsönyligetre és a Dunakanyar számos településére, nyaralóövezetébe, a frissen parcellázott kis szalagokra, a part menti kockákra, a hatalmas területekre az erdők-völgyek szélén. Elmondhatták magukról ’Hurrá, nyaralunk!’… A kiskert ápolásán túl a sör-cigi-nyugágy triumvirátusa is az élet része volt. A kisházak mellé összeeszkábált fészerekben lapuló szerszámokat nemigen ette a rozsda – elkélt minden segítő kéz is, hiszen a városi ember sokat tett azért, hogy kis szegletére az erdő bozótja, kevésbé nemes növényzete (főként a szeder, a szamóca) ne tegye be lábát, azaz gyökérzetét.  A küzdelem a mai napig tart: vidéki legendaszámba megy az a fiatal házaspár, akik egyik évben kijöttek telket nézni, majd miután megvették, egy évig a környék felé sem néztek. Amikor kiszálltak az autóból, sietve megállapították, mekkora dzsungel nőtt a csinos kis telkükön, majd elviharzottak – azóta sem néztek errefelé. A vaddisznó továbbra is ott jár át a lenti utcák felé.

 

Utózöngés

Ami változás a ’90-es évek előtthöz képest, hogy a hétvégére kijáró nyaralók létszáma kevesebb, míg ezzel szemben sokan költöztek a környékre állandó lakosként. Talán addig jó, míg nem leszünk túl sokan…?