Mindig a legelső hó legelső percei bírnak azzal a gyermeki varázslattal. Hiába tudod a hótorlaszokat, a közlekedési dilemmákat (Should I stay or should I go?), mégis a rajongás nehezen leplezhető csillogása ott van a szemekben, gyermekében, felnőttében egyaránt. A tél első szánkózása, vagy dombról lesiklása a leggyönyörűbb – orrpirosító, ruhaátnedvesítő élményével csak egyvalami vetekszik: a folyó holtágán való első korcsolyázás. A jégbe fagyott buborékok, vízinövények felett elsuhanni … dallá olvasztja a szívet.
De jó újra szánkót, egy számmal kisebb (vagy nagyobb) overállt, hótaposót rántani, és uccu neki, estig kint hógolyózni, hóangyalt formázni! Dörömbölni családtagok ajtaján, hogy Gyerünk már, indulás, elolvad, siess! A hólapátolás kicsit várhat még. Ahogy egy hétéves forma kisfiú fogalmazta meg: Most nem is tudom, mit tegyek: menjek ki, vagy maradjak még ámulkodni?
Tessék bátran ámulkodni!