A házak mögött, lent a parton hattyút etetni, fotózni, hallgatni, és nézni, súlytalan siklásukat figyelni igazi dunai élmény. Ha tehetnéd, te is leülnél mellém a padra, a homokba, szembe a nappal és dobnád a kiflit, a maradék szendvicsed… mert kérnek. És még kérnek: odasündörögnek, sereglenek, magyaráznak, alkudoznak, jóllaknak, visszapillantanak, tollászkodnak, bóklásznak, kutakodnak a víz alatt, vizes moszat lóg ki csőrükből. Szemtelenül merészek, kisgyerek fejéről a sapkát simán…
Kísérőjük mindig akad – sirály, mely óvatosan kapja fel a víz felszínéről a lebegő morzsákat és elillan, mielőtt jól megnézhetnéd. Vadlúd, mely önnön egyensúlyérzékén felbátorodva fél lábon áll percekig – épp hogy táncra nem kéri nagyméretű társait.
De a hattyúk… milyen kecsesek, nyakuk íve fényvető, szárnyuk kitárva roppant költészet. Láttad-e már a Duna felett elrepülni őket? Vízen járnék, ha tudnék – utánuk.
