Pattanásig feszített idegek, dráma, nagyjelenet, veled vagy nélküled, minden volt abban a szűk tíz percben, amit a verőcei Duna-parton töltöttem. Önfeledt hétköznapi kalandocskának indult, 4 kifli, fiam, és az etetés élménye. Ehelyett… Na mindjárt meglátjátok mi lett belőle.
Béke és nyugalom, csendesen sodródó faágak, halovány napfény. Sirályok kőröznek – a kiflivégek nagy csemegének számítanak. Hattyúetetés, semmi extra.
Jobbról balra áttép a vízen a két pasi, Letépem a szárnytollaidat egyesével, ha nem hagyod békén!
Majd balról jobbra Meg ne próbáld, komolyan mondom, a gigádra ülök, te! Rá se nézzél, értetted?!
Jobbról balra ismét Szóval nem érted, megállj csak, tűnj el! A szemem elé ne kerülj! Azt hiszed, neked mindent szabad?!
’Lányok, most mi van már megint?’ ’Á, hagyd, Henikém, tudod milyenek ilyenkor tavasszal…’
’Láttad, láttad? Nem jön ide még egyszer, jól elláttam a baját…’ ’Jól van, na, nyugodj le, Géza, lemaradtál a kifliről, no.’
Kovács Gabriella fotói
