Névsorolvasás

0
480

Egy látogatás margójára

 

Nézem a csuszkát a felüljáró falán, amint lefelé araszolva keresi a rések közt a bogarakat.

Araszolva jutottam el minapi célpontomhoz is, de hagyjuk is. Megérkeztem. Falvakon, álmos kis egytemplomos településeken át a péntek délutáni csúcs forró levegőjétől bágyadtan Pest megye egy másik részébe, ahol tizenévesen laktam. Máig ott a szülői ház, de félig üres az is már. Mi lett volna, ha ott maradok, ha ott eresztek erdő fájaként gyökeret, mely egyre mélyebbre hatol, hisz ott a lényeg, ott lent, amiből a növekedéshez szükséges táplálék felszívódik. Úgy adódott, másutt hoztam új hajtásokat, találtam új otthont. Éppen ezért kötődésem más, mint azoké, akik szülőfalujukban vagy annak néhány kilométeres vonzáskörzetében élnek: micsoda családi, baráti hálózat alakul ki. Lehet-e ezt utólag pótolni, helyettesíthetők-e azok a hiányzó kötelék-szálak?

Gödöllő_2
Gödöllő felé – Fotó: Kovács Gabriella

 

Röpködtek az osztálytalálkozó és retro buli est folyamán az ismerősen-ismeretlenül csengő nevek, melyekhez kötni már arcot, jellemet nemigen tudok. Nem ágyazódtak be a Julik, Zolik, Tamarák a fejembe és nem alkottak szubjektív térképet a ki-kicsoda területén. Ki mikor miért, a miértre nemigen jutott idő, mondjuk, gyors eseménysorolások, család, gyerekek, válások, főbb munkahelyi állomások. Egy-két kitérő, mellesleg ezmegaz, aztán már a slusszpoénok hada míg a tanárok állják a sarat a vacsoraosztásnál, a különböző technikákkal készített rajzok, festmények licitálása során, a tombola nyerteseinek gratulálva. Aztán már csak a retro disco, sör, bor (a pálinkát hagyjuk) és a cigi maradt… Mécsesek, lampionok, meg az étkezés nyomai az asztalon.

 

Gödöllő _1
Gödöllőn – Fotó: Kovács Gabriella

 

Egy csomó középkoruk első éveit taposó ember (hát én is ilyen lennék…? mi az, hogy középkorú… az még arrébb van, nem?). Összeköti-e őket a közösen eltöltött négy év egy középiskolában? Milyen lenyomata van a fizika órák titkos derültségének, a WC-s slukkoknak, az esti mámoroknak, nyári táboroknak? Jótékony ködbe vész sok minden, nevek, arcok, egybefolyó események. Fontosak-e egyáltalán? Meghatároznak-e bármit is? Talán jobban, mint gondolnám, ha így foglalkoztat…

Másnap visszafelé autózva elhaladok a Gödöllői dombságok kies völgyecskéi mellett, látom a Karma Pub és Ibolya Ajándékbolt tábláit, de nem lassítok, robogok hazafelé, Gödöllőnek bólintok, parkja, palotája, szépmértékű épületei vonzanának… És Szadánál megpillantom, ami annyira hiányzott: a Pilisi, Visegrádi hegység vonulatai, még később a Naszály, majd a Börzsöny széle. Otthon vagyok, ismerős terepen.

 

Patak_1
Fotó: Kovács Gabriella

 

Csak a madarak hangja, a szúnyogok lusta zümmögése a társunk – lányaimmal térdig a vízben… Lányok, eper, patakpart – mint valami csehszlovák film, csak nem a humor, hanem a szelídség a vezérlőelv. A kicsi foglalta össze az egészet: kicsi fa, nagy fa. Ennyi, valóban.

 

Patak_2
Fotó: Kovács Gabriella